2016. december 30., péntek

Visszapillantás 2016/1.

Megint elrepült egy év, megint itt az év végi számadás, összefoglalás ideje.
Lassan már-már hagyománnyá válik, hogy az év végén egy olyan összeállítást készítek az óév képeiből, amelyek nekem az adott esztendőben valamiért egy kicsit kedvesebbek voltak.
Megint hangsúlyozom, nem feltétlenül csupa klassz fotó kerül be ebbe a válogatásba, sőt, klassz fotó talán csak 1-2 van közöttük. Ezek számomra kedvesek, függetlenül attól, mennyire jók. Persze, a rosszul sikerült fotóit nyilván nem is szereti annyira az ember, de mindig van olyan, hogy képtelen vagyok kikukázni egy-egy ilyen képet, csak mert valamiért kedves lett nekem. Szar, de szeretem. :)

Idén egy kicsit kénytelen voltam változtatni a klasszikus év végi bejegyzésen. Eddig minden hónapból 2-2 fotót láthattál, az tehát évente 24 fotó.
Most nem válogattam hónapok szerint, egyszerűen kiválasztottam a képeket, függetlenül attól, hogy mikor készültek. A magyarázat nagyon egyszerű. Sajnálatosan keveset voltam fotózni, akadtak olyan periódusok, amikor hosszabb időn át nem volt használható alapanyag.
Most viszont 24 helyett 28 db képet választottam ki, amelyeket születésük sorrendjében mutatok be.

És hogy milyen volt az idei évem?
Mozgalmas, eseménydús, nem átlagos. Történtek velem nagyon jó és nagyon rossz dolgok is. Új dolgok kerültek az életembe, amiért hálás lehetek a sorsnak, és voltak nem várt és nagyon fájdalmas veszteségeim is. Ahogy Máté Péter is megénekelte, "mindig ott hagyok egy darabot a szívemből". De az élet ilyen...

A korábbi visszatekintéseket az alábbi linkeken érheted el:
2013/1
2013/2
2014/1
2014/2
2015/1
2015/2

Jöjjön hát 2016, ma az első adag, holnap a többi.


A nyitóképpel kezdeném, a bejegyzés legelején.
Januárban, az eredeti bejegyzésben lerágott csontként aposztrofáltam a bokodi erőmű hűtőtavánál készült képeket. Ebben van is valami, mert itt már minden fotózni szerető ember járt, vagy járni fog, vagy nagyon szeretne járni. Nehéz újat mutatni, szerencsés fények, körülmények is kellenek hozzá. Nos, nekem szerencsém volt, kis fotós csapatunkkal a tavalyi év utolsó előtti napján kerestük fel a helyszínt. Csodálatosan sütött a nap, tiszta volt az idő, és rohadék hideg volt.
A záridő 20 másodperc volt, a rekesz pedig F 14.
A bokodi tó után a következő cél Gánt volt, egy bezárt bauxitbánya, amely jelenleg tanösvényként működik, végigvezet a bauxitbányászat állomásain. A terület tehát szabadon látogatható, és érdemes is megnézni, holdbéli tájra emlékeztet.
Ez a fotó első pillanattól talán a legkedvesebb nekem a bányában készült képek közül. Egyszerű kompozíció, szép színek, a fenyő és a kék égbolt kontrasztja ezzel a valószerűtlen tájjal.
Az akkori posztnak a "Narancsbőr" címet adtam, első gondolatom ez volt, amikor először megnéztem a képet a monitoron.
További linkek, ha az összes itt készült fotó érdekel: 1, 2, 3.
Még egy kép Gántról, kicsit többet láttatva erről a fura helyről. Jobbra egy érdekes "kitüremkedés", amely jól passzol ebbe a környezetbe, és erősíti a bizarr látványt. Középen és balra sokkal "emberibb" dolgok: fotóstársam és jómagam árnyéka, ahogy egy magasabb dombról fotózzuk a völgyet, balra pedig az éppen érkező gyerekcsapat egyik tagja térképezi fel a terepet.

Maradva a tavalyi esztendő utolsó előtti napjánál (ebbe a napba nagyon sok minden belefért), utoljára szülővárosomat, Tatabányát vettük célba, ahol a Szelim-barlangban hatalmas szerencsével elkészítettem azt a fotót, amely az egyik legjobban sikerült kép lett az egész évben (köszönet a pont akkor arra tévedő szerelmespárnak, akik éppen a barlang szájában álltak meg). Kiállításon is falra került, valamint a MAFOSZ pályázatán elfogadott státuszt kapott, pontot érő kép lett. Ezzel egy nagyon picit hozzájárultam ahhoz, hogy a Kőbányai Fotóklub ismét megnyerte a fotóklubok összesített versenyét, és 2015-ben végleg elhódította a vándorserleget!

A fenti kép még szintén januárban készült Hollókőn, a fotóklub által szervezett kiránduláson. Akkor is gyönyörű idő volt, de talán még hidegebb, mint a bokodi reggelen. Szép volt így a néptelen falu, ahogy a fehér falú házakon egymással játszott a fény és az árnyék. Tökéletes volt fotózáshoz. :)
Ezen a képen nemcsak érezhető, hanem látható is a dermesztő hideg és a verőfényes napsütés együttes jelenléte.
További bejegyzések a hollókői sétáról: 
Hollókő 5.
És további képek is vannak még, szám szerint még három, mindegyik a fény-árnyék hatásra kihegyezve.
Ennek például szerintem az egyszerűsége lehet a legnagyobb erénye, ennek ellenére fellelhető benne a ritmus, ahogy a kerítéselemek az árnyékukat a falra dobják. Nem egy erős kép, de én nagyon szeretem. :)
Szintén nem egy bonyolult fotó, sőt, talán még kevesebb elemből épül fel.
Mégis hihetetlenül beszédes, ez a kép maga a falu, általános értelemben. Kerítés, tető (vagyis csak az árnyékuk), egy kapcsoló és egy lámpa-búra, fehérre meszelt fal. Ennyi. A vidéki ember abszolút jó értelemben vett egyszerűségét tükrözi, hogy házaik túlnyomórészt nem "tartalmaznak" felesleges dolgokat. A nem városban élő emberek nem bonyolítják túl az életet sem. Szeretem a vidéki gondolkodás egyszerűségét, mi, városiak is tanulhatnánk tőlük ezt-azt.
Itt is érdemes megnézni a kerítést, ez sincs túlbonyolítva, mégis ötletes.

Ezen a képen érdekes összeállítást hozott össze a napsütés a kis ház falán. A mellette álló pici kápolna kerítésének az árnyéka vetül a falra. A feltámasztott létrával akár erősen jelképes is lehet, vallásos ember számára mindenképpen.
A következő már egy áprilisi fotó.
A piacon vásárolt két csokor tulipán annyira esztétikus látványt nyújtott, ahogy a vázába raktuk őket, annyira frissek voltak a virágok, hogy azonnal le akartam fényképezni.
Ha fotózol, esetleg érdekes lehet egy kis technikai jellegű információ. A legtöbb objektív F 4-es blendével tudja a legélesebb felvételeket készíteni, így lehet belőlük a legtöbbet kihozni, én is ezt a rekesz értéket állítottam be. Ez 1/40 s záridőre volt elegendő. A gyújtótávolság 50 mm volt, szintén ideális hasonló témájú fotókhoz.
Két vakut használtam, egyet a váza mögé (a barna háttér szerencsére adott volt, ilyen színű a falunk), a falra irányítottam a fényt "összeszűkítve", a másikkal balról világítottam meg a csokrot, egy sárga fóliát rakva a vaku elé. A fényerejét kicsire állítottam, hogy a hatása alig észrevehető legyen. A főfény jobbról érkezett, az ablakból a függönyön át beszűrődő természetes fény formájában.

Ez pedig a BP100 rendezvény, amely a főváros 100 éves házait igyekszik bemutatni az érdeklődőknek, úgy, ahogyan csak ritkán látható. Sokat írtam már erről a programról, mi minden évben megnézzük, amit lehet, nagyon ajánlom.
1, 2, 3, 4, 5 bejegyzés készült ez évben ezekkel a képekkel, ha kíváncsi vagy rájuk, a számokra kattintva megnézheted.
Visszatérve a fenti fotóhoz, a kép a sötét kapualjból készült, a színes üvegeket megvilágító fény az utca fénye. A kék házszámok viszont az utcára néztek, így az eredeti fotót tükröznöm kellett a képszerkesztő programmal, hogy a számok balról jobbra olvashatóak legyenek.
Még négy kép következik az idei BP100-ról.
A fenti egy, a ház történetével kapcsolatos, rögtönzött fotókiállítást örökít meg, az érdeklődőkkel együtt. A rendezvényt egyébként nagyon sokan látogatják.
Ez a fotó a Rákóczi téri iskolában készült, ahol az eseményt ezzel az egyedülálló lépcsőházi dekorációval tisztelték meg. Nekem nagyon megtetszett ez az "égi" mutatvány, persze, hogy meg kellett örökíteni. Odafent Zoli barátom várja az alkalmas pillanatot a fotózásra. A jobbról belógó kézpár..., hát azok nem tudom, kinek a kezei voltak, sőt észre sem vettem, csak utólag. :)
A díszes társaság. Vagyis ezek mi vagyunk. A gyönyörű épület (a  CORINTHIA GRAND HOTEL ROYAL, az Erzsébet körúton) és a fotelokban helyet foglaló számomra kedves személyek miatt lett kedvenc ez a kép nekem, más nem indokolja. Semmi extra.
Ja, igen, ha nem említettem volna: a rendezvény ideje alatt nem csak lakóházakba lehet bejutni, hanem például ilyen épületekbe is!
Végül, a mai poszt utolsó képe, egy átlagos lépcsőház (bár mindegyik más és más, mindegyik tartogat valami érdekességet). Engem a beszűrődő fények ragadtak meg, amelyek a lépcsőház falait és lépcsőit meglehetősen izgalmasan ragyogták be.

Hát ezek voltak 2016 számomra legkedvesebb képei, legalábbis az első posztba ennyi fért.
Holnap jövök ugyanennyi fotóval, remélem, érdeklődésedet kellőképpen felkeltettem. :)

8 megjegyzés :

  1. Mindig azt" látod"..és "láttatod" amit én is..:D..látnék..Gratula..és Boldog új Évet! (Márta)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha így van, és még jobban örülnék, ha jövőre is maradnál hűséges látogatója a blognak! :)
      BÚÉK!

      Törlés
  2. Jó volt végig nézni, olvasni ezt a válogatást. A Szelim-barlangos fotó az NG címlapos.... ;-) Köszönöm, hogy engem is belefoglaltál a kedvencekbe. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Pingu!
      Hát azé, mee Ti vagytok az igazi kedvenceim! :D

      Törlés
  3. Nagyon vagány mindegyik, gratulálok az idei elért sikereidhez és a sok gyönyörű élményhez, amely a fotókhoz kötődik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Réka! Köszönöm szépen!
      A Te gyönyörű képeidet viszont nagyon régen láttam! Remélem, fotózol még?! :)

      Törlés
  4. Nagyon szép fotók, a Szelim-barlangos valóban kiemelkedő, de a többi is jó! Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm!
      Gyere jövőre is! :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.

Rendszeres olvasók

Bejegyzés értesítő e-mail-ben

Rólam ennyit

Fotóm
Budapest, Hungary
„A festőnek nemcsak azt kell festenie, amit maga előtt lát, hanem azt is, amit magában lát. Ha azonban semmit sem lát magában, akkor hagyja abba annak festését is, amit maga előtt lát.” Caspar David Friedrich Azt hiszem, ez a fotózásra is igaz...

Bloggyűjtemény