Arany ember az én főnököm

Manapság merész kijelentés ez!

Persze, ez nem a mostani hétvégén derült ki, de azért kiderült egy s más. Például, hogy minden kollégámmal egész jól megértjük egymást akkor is, amikor nem kell magunkat hülyére dolgozni. (hehe...:))

Az én főnököm olyan ember, akinek az összes beosztottja úgy érezheti, hogy fontos láncszem a cég gépezetében. Kicsit sajnálom, hogy több, mint húsz éves munkaviszonyom alatt csak Ő a második, akiről ezt elmondhatom.

A mai bejegyzés apropója pedig egy céges kirándulás volt, mégpedig családostól. Így szólt a meghívás. Nem kötelező csapatépítő tréning volt ez, mint ahogy a közösség összekovácsolását más cégek vezetői képzelik. Csak egy kedves invitálás volt, ha van kedvünk. Volt. Nem volt egyszerű összehozni, hogy mindenki ott legyen párjával együtt, de végül szombat kora reggel útnak indultunk. Az úticél Eger volt, ahol éppen az "Egri Csillag" fedőnevű össznépi italozást rendezték meg a várban. Tervben volt még egy Szalajka völgyi vonatozás, csavargás, pisztráng evés, egri borok kóstolgatása. Én természetesen a Canon-t nem hagytam otthon, bár most nem látványos (esmént hehe:)) tájfotókra készültem, inkább csak a velünk történteket szerettem volna megörökíteni. Persze volt, hogy nem tudtam fotó nélkül tovább menni...:)

Egy, szinte percre kiszámolt autókázás, majd buszozás után megérkeztünk a Szalajka völgybe, ahol egy koccintó után hamarosan mi is a kisvasútra várakozók sorát gyarapítottuk. A szót viszont nem akarom gyarapítani, a délután fél ötös buszig minden belefért, amit a vezetőség eltervezett. Még füstölt pisztrángot is kóstoltunk előételként, amit egy hangulatos ebéd követett.

Mostani bejegyzésemet a nap ezen első részében, kizárólag csak a saját részre készített képeknek szánom. Szinte futtában, a beállítások, a kompozíció átgondolása nélkül. Ahogy elém került a téma, már exponáltam is. Valószínűleg mindenki számára az unalomig ismert helyek, helyszínek lesznek ezek. Ha ez így van és nem sokára unott arccal kattintasz inkább tova Kozsó weboldalára, akkor bizony elnézést kérek Tőled. Nekem viszont minden idők egyik legemlékezetesebb céges történése volt ez a szombati...:)

Legközelebb azt a pár fotót szeretném megosztani Veled, amelyeket a városba való visszabuszozás, a szállás elfoglalása után követtem el.



- cerezo -

A bohóc nagysága

- cerezo -

 

Nemzeti Színház

Budapest egyik legszebb épülete!



- cerezo -

Színház az egész világ...

- cerezo -

Andante

A hétközi taposómalom után az ember szinte vágyik arra, hogy egy kicsit maga mögött hagyja a hangos-büdös-pörgő belvárost, és egy kicsit arra vegye az irányt, ahol nem az autóké a főszerep. Haboztam ugyan, mert az előző hétvégén összeszedett megfázásomból még mindig nem sikerült kikecmeregnem, de azért egy rövid sétára csak vállalkoztam. Nem jól tettem. A napsütés jól esett ugyan, de a nátha ördöge túlságosan levett a lábamról. Kedvetlenül kóvályogtam egy kicsit a Tabán környékén, ráadásul túl sok érdekeset sem láttam. Szeretem ezt a környéket, de most még a Tabán varázsa sem segített. Néhány képet lőttem ugyan, de csak azért, hogy ne térjek haza üres memóriakártyával. Félve vállalom be őket. Próbáltam a tavasz frissességét, pompáját elkapni a képeken, hallatni a természet serkenését... Hát ezeken bizony nem... Még a színekkel sem voltam megelégedve, ezért rendhagyó tavaszi bejegyzés ez.

A végére biggyesztettem egy Nina Simone remekművet, a "Sinnerman"-t. Egyik nagy kedvencem, és erről a számról, a dinamikájáról, a lendületéről mindig a tavasz jut eszembe. Hát én most nem voltam ilyen lendületes, de jó volt meghallgatni...





- cerezo -

Ajtók, lépcsők, magasságok... és árnyak

- cerezo -

Látványos Lágymányos

Szerencse, hogy Budapestnek annyi hídja van. Mindenki válogathat kedvére, ízlése szerint. Mindegyiknek megvan a maga hangulata.

Nekem személy szerint a Megyeri és a Lágymányosi (Rákóczi) a favorit. A Megyeri fantasztikus, szerintem világszám.:) Kár, hogy mindig eszembe jut, ha meglátom, hogy mennyi munkás melózott vele, akiket nem fizettek ki. Márpedig elég sűrűn látom, mert arrafelé dolgozom...

Márciusban ahogy manapság hívják, a Rákóczi hidat vettem szemügyre. Közelebbről, gyalogosan először jártam ott, és így is lenyűgözött. Rohadék hideg volt, kb. másfél órát vártam a kékórára. Nagyon tetszenek azok a hatalmas, piros világítótestek, amikor felkapcsolják őket.

[caption id="attachment_514" align="alignnone" width="657"] Itt még nem voltak felkapcsolva[/caption]

 

Képzeljétek, ezt a hidat csak három évig építették. Akkor még gördülékenyebb volt ez is... Meg talán kevesebb politikus... A gyártás-szerelés a Ganz Acélszerkezeti Vállalat feladata volt. Történt mindez 1992-ben. Budapest első hídja volt akkor, amely nem valamely személyről  hanem földrajzi elhelyezkedése okán kapta a nevét. 2011-ben változtatták meg, ekkortól hívjuk Rákóczi hídnak. Én sokáig nem voltam képben, mire rájöttem, melyik budapesti hidat is keresztelték át. A mai napig az eredeti nevén hívom. Mint ahogy a Moszkva tér is Moszkva tér marad...

[caption id="attachment_515" align="alignnone" width="657"] Tombol a kékóra[/caption]

 

Még egy érdekesség, amiről most olvastam először. Az 1-es villamos végállomása a hídon innen maradt, nem megy át Budára. 2014-ben ez a tervek szerint megváltozik, a villamosvonal felújításával összhangban a 'trámváj" a Kelenföldi Pályaudvarig fog közlekedni.

A híd hossza 493,4 méter, szélessége 30,5 méter, 4 közúti sáv, gyalogjárda és kerékpárút is vezet át rajta. Világítása egyedi, a pilon közepén elhelyezett három-három halogén reflektor felfelé irányuló fényét a pilon tetején elhelyezett két-két tükörszárny (egyenként ötven tükörelemmel) vakításmentesen szórja szét az útpályán. A befolyási oldalon, a gyalogjárdát a kerékpárúttal és a korlátot - annak felső elemébe épített - fénycsöves berendezés világítja meg.

[caption id="attachment_516" align="alignnone" width="657"] A hal ezt látja a Dunából kipillantva[/caption]

- cerezo -

Hangulatjavító napsütésben

- cerezo -

Budapest100 - 3.

- cerezo -

Budapest100 - 2.

- cerezo -

Budapest100 - 1.

A hét végén, Luca kezdeményezésére az indás pajtásokkal nekivágtunk Budapestnek. Budapest templomainak, házainak, hajóinak. Legalábbis mi. Nem győztük falni a város utcáit. Nem szerettük volna kihagyni ezt a remek kezdeményezést, amely úgy néz ki, hagyománnyá fejlődik. Két évvel ezelőtt rendezték meg először, mostanra pedig egy neves magazin Európa legérdekesebb progjamjai közé válogatta.

Nem csak olyan épületek nyitották meg kapujukat, amelyek száz évvel ezelőtt épültek, hanem olyanok is, amelyeket 100 évvel ezelőtt terveztek, átadtak vagy átépítettek.

Az eseményen megörökített "látomásaimat" fokozatosan fogom kitenni, három részre osztva őket. Elsőként két templomban készült képeimet teszem közzé (a Szilágyi Dezső téri és az Egyetem téri), másodjára a Kossuth Múzeumhajón lőtt rengeteg nézhető fotót láthatjátok majd (ez bizony keményen három, azaz három darab lesz), végül pedig a 100 éves budapesti házak hangulatába, mindennapi életébe kóstolhattok bele (ahogy én láttam).

Nem szaporítanám tovább a szót. Íme.



- cerezo -