Szerencsére mi nem fapapucsot húztunk a lábunkra ezen emlékezetes, főnököm által életre keltett kiránduláson. Főnökömről és a program első részéről
itt olvashatsz. Szóval, a fapapucs igen feltörte volna a lábunkat, mert minden korty borért és minden falat ételért meg kellett dolgoznunk.:) Egyébként is remekül időzítettem a bejegyzés második részét, hiszen ma van a munka ünnepe. Az eszme persze már nem a régi, meg a munka becsülete sem, úgy általában.
Papokat nem láttunk, de ha én egri pap lennék, a csuha alatt inkább bort vinnék, mint pálinkát. De nem szeretnék előre szaladni. Egy levegőtlen, légkondi nélküli (ki-ki saját belátása szerint választhatott az elalvás és az ájulás között, én az állva alvást választottam, az ájulás macera lett volna) buszozás után visszatértünk a városba, és hamarosan elfoglaltuk szállásunkat.
Na nem a fenti épületben, inkább egy panzióban heverhettük ki a buszozás fáradalmait. Mi voltunk az egyetlen vendégek. Ilyen idő volt:
Ilyen látvány fogadott, mikor beléptünk:
Ilyen kedves volt a fogadtatás:
És ilyen volt a kert hangulata:
Anélkül is jól éreztük volna magunkat, ha ki sem tesszük a lábunkat. Volt kerti főzési-sütési lehetőség, röplabda/tollas pálya, hatalmas terasz, még hatalmasabb füves terület, amelyen igazán jól esik a pihenés. És volt uszoda, igaz, pici medencével. Alíz és én a tollasozást választottuk, és hamarosan sikerült szétütni egy tollaslabdát. A többiek nagyrészt a medence vizében képzelték el a regenerációt.
Két óra múlva útra készen álltunk, hogy bevegyük az egri várat. Természetesen gyalog, hiszen a sofőrködést senki nem akarta elvállalni. Miért, nem tudom...:) A várban minden pár kapott egy poharat, a feladat az volt, hogy a rendezvényen található mintegy húsz borász akármelyikénél vásárolt borral a lehető legtöbbször szorítsuk ki a levegőt belőle. A mi poharunk szinte fulladozott...:) Az "Egri csillag" nevű bor minden borásznál megtalálható volt, ami ha jól emlékszem, négy fajta fehér bor elegye volt. Jól sikerült, a 2011-es és a 2012-es évjárat is.
Szépen lassan ballagott a nap, hogy dolga végeztével nyugalmat találjon, utolsó sugaraival még több örömet okozva az egyébként sem szomorú borozgató embereknek.
Az én főnököm első szóra a kalodába dugta a fejét, bízva abban, hogy nem fogjuk ott hagyni a törökök martalékának. Dehogy tettük, sőt mindannyian követtük példáját, ki-ki vérmérséklete szerint, egy fotó erejéig. Cerezo utolsó percei, mielőtt egy félszemű török hajánál fogva jól megragadta és levetette a mélybe:
Szerencsére, felvértezve a nagy zuhanást megúsztam és odalent megvártam a többieket, hogy a Szépasszonyvölgyben feltegyük a koronát az egész napra egy vacsora keretében. Egy puccos étteremben sikerült mindez, nem volt egyszerű. Telt ház volt, nem láttak minket szívesen (csak magyarok vagyunk, kérem...). Maradjunk annyiban, hogy a szakács klasszisokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint az étterem összes többi alkalmazottja együttvéve. A lányok még rendőrnek öltözött chippendale fiút is láthattak volna, ha a rend őre nem egy zártkörű leánybúcsún hajigálta volna le ruháit egy kis testű kutya társaságában. Főnököm nagyon okos és tapasztalt megállapítását vigaszként osztotta meg velünk: "Lehet, hogy az ő hasa keményebb és látványosabb, a miénk viszont sokkal rugalmasabb!". Majd folytatta a desszert elfogyasztását, leöblítve egy korty, rendkívül finom egri vörös borral.
- cerezo -
Exposure time 1/200 s
