2013. május 1., szerda

Eger városa, papok városa...

Szerencsére mi nem fapapucsot húztunk a lábunkra ezen emlékezetes, főnököm által életre keltett kiránduláson. Főnökömről és a program első részéről itt olvashatsz. Szóval, a fapapucs igen feltörte volna a lábunkat, mert minden korty borért és minden falat ételért meg kellett dolgoznunk.:) Egyébként is remekül időzítettem a bejegyzés második részét, hiszen ma van a munka ünnepe. Az eszme persze már nem a régi, meg a munka becsülete sem, úgy általában.

Papokat nem láttunk, de ha én egri pap lennék, a csuha alatt inkább bort vinnék, mint pálinkát. De nem szeretnék előre szaladni. Egy levegőtlen, légkondi nélküli (ki-ki saját belátása szerint választhatott az elalvás és az ájulás között, én az állva alvást választottam, az ájulás macera lett volna) buszozás után visszatértünk a városba, és hamarosan elfoglaltuk szállásunkat.



Na nem a fenti épületben, inkább egy panzióban heverhettük ki a buszozás fáradalmait. Mi voltunk az egyetlen vendégek. Ilyen idő volt:



Ilyen látvány fogadott, mikor beléptünk:



Ilyen kedves volt a fogadtatás:



És ilyen volt a kert hangulata:

IMG_5621-1

Anélkül is jól éreztük volna magunkat, ha ki sem tesszük a lábunkat. Volt kerti főzési-sütési lehetőség, röplabda/tollas pálya, hatalmas terasz, még hatalmasabb füves terület, amelyen igazán jól esik a pihenés. És volt uszoda, igaz, pici medencével. Alíz és én a tollasozást választottuk, és hamarosan sikerült szétütni egy tollaslabdát. A többiek nagyrészt a medence vizében képzelték el a regenerációt.

Két óra múlva útra készen álltunk, hogy bevegyük az egri várat. Természetesen gyalog, hiszen a sofőrködést senki nem akarta elvállalni. Miért, nem tudom...:) A várban minden pár kapott egy poharat, a feladat az volt, hogy a rendezvényen található mintegy húsz borász akármelyikénél vásárolt borral a lehető legtöbbször szorítsuk ki a levegőt belőle. A mi poharunk szinte fulladozott...:) Az "Egri csillag" nevű bor minden borásznál megtalálható volt, ami ha jól emlékszem, négy fajta fehér bor elegye volt. Jól sikerült, a 2011-es és a 2012-es évjárat is.

Szépen lassan ballagott a nap, hogy dolga végeztével nyugalmat találjon, utolsó sugaraival még több örömet okozva az egyébként sem szomorú borozgató embereknek.



Az én főnököm első szóra a kalodába dugta a fejét, bízva abban, hogy nem fogjuk ott hagyni a törökök martalékának. Dehogy tettük, sőt mindannyian követtük példáját, ki-ki vérmérséklete szerint, egy fotó erejéig. Cerezo utolsó percei, mielőtt egy félszemű török hajánál fogva jól megragadta és levetette a mélybe:



Szerencsére, felvértezve a nagy zuhanást megúsztam és odalent megvártam a többieket, hogy a Szépasszonyvölgyben feltegyük a koronát az egész napra egy vacsora keretében. Egy puccos étteremben sikerült mindez, nem volt egyszerű. Telt ház volt, nem láttak minket szívesen (csak magyarok vagyunk, kérem...). Maradjunk annyiban, hogy a szakács klasszisokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint az étterem összes többi alkalmazottja együttvéve. A lányok még rendőrnek öltözött chippendale fiút is láthattak volna, ha a rend őre nem egy zártkörű  leánybúcsún hajigálta volna le ruháit egy kis testű kutya társaságában. Főnököm nagyon okos és tapasztalt megállapítását vigaszként osztotta meg velünk: "Lehet, hogy az ő hasa keményebb és látványosabb, a miénk viszont sokkal rugalmasabb!". Majd folytatta a desszert elfogyasztását, leöblítve egy korty, rendkívül finom egri vörös borral.

- cerezo -

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Korábbi bejegyzések

Üzemeltető: Blogger.

Rendszeres olvasók

Bejegyzés értesítő e-mail-ben

Rólam ennyit

Fotóm
Budapest, Hungary
„A festőnek nemcsak azt kell festenie, amit maga előtt lát, hanem azt is, amit magában lát. Ha azonban semmit sem lát magában, akkor hagyja abba annak festését is, amit maga előtt lát.” Caspar David Friedrich Azt hiszem, ez a fotózásra is igaz...

Bloggyűjtemény