A szép, látványos képek gyakran "csak" azért készülnek, mert a természet nem mindennapit produkált. Ezeket is nagyon jó nézni, hiszen a természet színpadán soha nem játszódik ugyanaz a darab, mindig mást kapunk, és mindig számíthatunk valami olyasmire, amihez foghatót még soha nem láttunk.
Viszont az esetek többségében ezen képek mögött nincs komolyabb mondanivaló, érzés.
Az ember mindent szeret lefényképezni, ami megtetszik neki. Én is ilyen vagyok, rengeteg olyan képet készítek, ami csupán csak a természet érdeme. Mondanivaló nélkül, csak mert szép, vagy valamiért megfogott. Jó példa erre a legutóbbi bejegyzésben, a hosszú záridővel készített két fotó. Mindenki, aki rendelkezik a technikával és a technika alkalmazásának ismeretével, tud ilyen fotót készíteni. Viszont a fotós személyiségét, gondolatvilágát, érzéseit, rezdüléseit kevésbé adja vissza.
Amióta fényképezőgépet fogtam a kezembe, sokat gondolkodom rajta, mit is kellene fényképeznem. Az emberek szeretik a látványos, "bravúros" fotókat, a fotós pedig örül, mert rengeteg ember megnézi a képeit. Gyakran úgy érzem viszont, pont ez a gátja annak, hogy végre egy jó képet is képes legyek exponálni. Nézd meg a régi, nagy fotósokat, mit fényképeztek. És nézd meg a fotográfia fejlődését, a technika tért ölelő ugrásaival együtt. A régieknek mennyivel nehezebb dolguk volt, hiszen a digitális korszak egy teljesen más fotográfiát hozott magával. Sajnos, én már digitális gépen tanultam, lesegettem a fogásokat, mások képeit rengeteget nézegetve, na meg saját hülyeségeimből igyekeztem okulni.
Véleményem szerint (remélem, vitába szállsz majd velem, vagy legalábbis leírod majd a sajátodat) a fotózás és a technika egyre inkább képtelen egymástól elszakadni. És én beálltam ebbe a hosszú sorba, mert szeretem a technikai újdonságokat, szeretem a mai világ fotózással kapcsolatos vívmányait, szeretek belépni egy fotó szaküzletbe, és szeretek ott körülnézni. A ma fotósának egyre könnyebb dolga van, és bizony, én is kényelmes ember vagyok.
De mindig tudatosul bennem, hogy én én vagyok, és az aki hajlandó megnézni egy fotót, amit én készítettem, annak egy kicsit legalább éreznie kell, hogy én milyen vagyok, mit akarok, hogy én én vagyok...
Sajnos, nekem ez alatt, a kicsit több, mint 2 év alatt, amióta fotózom, nem sikerült ezt elérnem, érzésem szerint egyszer sem. Lehet, hogy egy emberöltő is kevés lesz, de a szándék, a törekvés legalább megvan...
Ha idáig jutottál, és képes voltál elolvasni ezt a zagyvaságot, akkor talán már csak megnézed ezt a három képet. Semmitmondó, üres képek, sőt önmagukban egy sem állja meg a helyét a fotóiskola első tanóráján sem. Ezek a képek viszont egy órán belül készültek, egy nagy játszótéren, kora reggel. Elgondolkodtató volt számomra a több helyen ottfelejtett holmi, mintha a játszóteret előző este pánikszerűen ürítették volna ki. Annyira elkezdett járni az agyam, ahogy ezeket a dolgokat néztem, hogy észre sem vettem: egy óra telt el. Felkeltem, és tovább indultam: ma sem sikerült egyetlen értékelhető képet sem csinálnom. Unalmas, semmitmondó alak vagyok.
De ez vagyok én.
[caption id="attachment_947" align="alignnone" width="768"]
Exposure time 1/1000 sAperture 3.5
Focal length 50.00 mm
ISO 400
Metering mode Spot[/caption]
[caption id="attachment_944" align="alignnone" width="768"]
Exposure time 1/250 sAperture 2.8
Focal length 50.00 mm
ISO 100
Metering mode Spot[/caption]
[caption id="attachment_945" align="alignnone" width="768"]
Exposure time 1/160 sAperture 5.0
Focal length 42.00 mm
ISO 100
Metering mode Spot[/caption]
- cerezo -
Exposure time 1/160 s, Aperture 4.0, Focal length 50.00 mm, ISO 100, Metering mode Spot
Exposure time 1/60 s, Aperture 5.6, Focal length 249.00 mm, ISO 100, Metering mode Spot
Exposure time 1/500 s, Aperture 4.4, Focal length 84.20 mm, ISO 200, Metering mode Pattern
És a végére beszúrnék még egy ide illő okosságot is, mivel imádom az idézeteket:
