Boldogságfaktor

Nagy divatja van manapság a különböző számvetéseknek kerek számok elérésénél (bizonyos számú látogató, követő, tudjamifranc elérése, évforduló...).
Nem feltétlenül ezt tartom a legfontosabbnak egy ilyen blognál, de a nők sem veszik jó néven, ha mi, férfiak megfeledkezünk a házassági évfordulóról. ;)
Így most, tisztelt látogató, belevágom a szemed közé, ez a blog megérte
1.
születésnapját.

Erre bizony én sem mertem gondolni.
Arra számítottam, hogy szép lassan ellaposodik a dolog, a látogatók részéről unalomba fullad, és így én is kedvemet veszítem.
Nem ez történt, mert bár rengetegen gondolhatták azt, amit én is, mégpedig hogy túlságosan egyhangú, talán "látványtalan", színtelen-szagtalan, amit én képviselek. Sok szimmetria, szabályosság, "katonásság", mindez ráadásul gyakran fekete-fehérben. Mégis szeretem egy képen, ha van hangulata, ha vannak benne érzelmek.
Kevés látványos fotót készítek, ami manapság divatosabb. Kevésbé szaladnak meg a képszerkesztő progi csúszkái, a visszafogott vonalat képviselem. A lágyabb, sokszor pasztellbe forduló színvilágot szeretem, a HDR-t pedig kimondottan nem szeretem. Kevés váratlant húzok fotózásaim során, szegényesebb, gyengébb fantáziával kattintgatok. Röviden, na: amatőr, de legalább lelkes műkedvelő vagyok.
Azaz, ha mondjuk, párszol jártál már itt, és újra idekattintasz, tudod, hogy mire számíthatsz. Kevés meglepőre, kevés váratlanra. Ez bizony elég unalmas lehet, ez bizony a stabil, megbízható unalom. (Egyébként én is ilyen vagyok: stabil, pontos, megbízható, de rohadtul unalmas..., de minden éremnek két oldala van...)
Az előző gondolatmenetet folytatva, sokan morzsolódtak le, sokan egyszer benéztek, és többet se. De ez így van rendjén, nem vagyunk mindannyian egyformák.
Van viszont pár rendszeresen visszatérő látogató, és ez nagyon jó érzéssel tölt el. Hogy másoknak is arra jár az agyuk, mint az enyém. Vannak, akik rendszeresen véleményezik a posztokat, ami szintén szenzációs. Ez hatalmas "boldogságfaktor" az én életemben, pedig valójában csak a magam örömére fényképezgetek. De ha még meg sem mutatnám senkinek, az valóban lohasztó lenne... (Azért kicsit olyan naplóféle is ez, saját magamnak:))
Kellene itt sorolnom mutatókat, számokat, statisztikákat, rengeteg százalékjelet, de nem teszem. Egy dolog számít: ha valaki, akárcsak egyvalaki É R Z E T T valamit, amikor ránézett itt egy képre, vagy elolvasta az azokat kísérő, sokszor idióta szövegeket, akkor én ezzel a bloggal elértem a szándékomat. És ha ez így is marad, ha lesz a jövőben is, aki visszatér, mert kíváncsi arra, amit itt talál, akkor most, ebben a pillanatban úgy gondolom, lesz ennek a blognak
2.
születésnapja is.

Nagyon köszönöm az érdeklődésedet!