2014. február 26., szerda

Tárgyszerelem


Két dolog az oka, hogy ezeket az öreg gépeket egy ifjú leszármazottjuk segítségével megörökítettem.
1. Méltóságteljesek, kecsesek, gyönyörűek.
2. Öregek, sokat látottak. Ha ezek a gépek mesélni tudnának, hosszú órákra néhány liter kávéval és teával kényelmesen elhelyezkednék egy sötét sarokban, és csak hallgatnám a történeteket egymás után.
Az emberek tárgyakhoz való ragaszkodása megérne egy misét, és rengeteget lehetne beszélni róla. Ez lehet normális mértékű (mihez képest?), és túlzott, illetve pszichológiai kóros állapot.
Én (remélem, hogy csak...) az első csoportba tartozom, bizony ragaszkodom tárgyakhoz. Soha nem gondolkoztam ezen, mert számomra ez természetes dolog. Erősen tudok ragaszkodni emberekhez, eseményekhez, mozdulatokhoz is.  Egy idő után bizonyos dolgokhoz olyan "közelségbe" kerülök, hogy az "elválás" nehéz lehet.
Ha valamit sokat hordunk, használunk, előbb-utóbb olyan eseményekbe sodródunk a tárggyal együtt, amelyek számunkra érzelmileg meghatározóak, különösen emlékezetesek. Például, ezt a pulcsit viseltem, amikor megismerkedtünk. Vagy, ezzel a tollal írtam az érettségi vizsgámat.
A fényképezőgép véleményem szerint tipikusan ilyen tárgy. Jellemzően olyan egyedi, erős hangulatú, "intim" pillanatokban van velünk, mint egyetlen más tárgy sem. És nemcsak hogy velünk vannak, de használjuk is őket.
Én szeretem a fényképezőgépemet, mert egy olyan eszköz a kezemben, amellyel megpróbálom megörökíteni és maradandóvá tenni annak a pillanatnak a hangulatát, érzelmét, színeit, jellegzetességeit. Olyan tárgy, ami "tudja", mire gondolok, mi jár a fejemben, amikor a szememhez emelem.
Milyen csodálatos dolog elővenni a dobozból a kalapácsfejet, amit középiskolában, szakmai órán készítettünk, vagy újra kezembe fogni az általunk több, mint húsz éve szervezett zenei klub rendezvényeire, konkrétan az első bulira szóló fecnit, ami a belépésre jogosított. Mint egy kapcsoló, ezer és ezer történet... Ha majd a fényképezőgépem feladja a szolgálatot, vagy bármi más okból nyugállományba vonul, azt szeretném, hogy bármikor megérinthessem, láthassam. Mert rengeteg olyan dolog fog eszembe jutni, ami csak erről a tárgyról jut eszembe. Mert mesél a saját életemről.

3 megjegyzés :

  1. Régi szép idők! Amikor még "műtárgy" volt egy ilyen masina.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért szerencsére sokan szeretjük még a régi tárgyakat.:)

      Törlés
  2. ..mert lelke van....

    VálaszTörlés

Korábbi bejegyzések

Üzemeltető: Blogger.

Rendszeres olvasók

Bejegyzés értesítő e-mail-ben

Rólam ennyit

Fotóm
Budapest, Hungary
„A festőnek nemcsak azt kell festenie, amit maga előtt lát, hanem azt is, amit magában lát. Ha azonban semmit sem lát magában, akkor hagyja abba annak festését is, amit maga előtt lát.” Caspar David Friedrich Azt hiszem, ez a fotózásra is igaz...

Bloggyűjtemény