
Két dolog az oka, hogy ezeket az öreg gépeket egy ifjú leszármazottjuk segítségével megörökítettem.
1. Méltóságteljesek, kecsesek, gyönyörűek.
2. Öregek, sokat látottak. Ha ezek a gépek mesélni tudnának, hosszú órákra néhány liter kávéval és teával kényelmesen elhelyezkednék egy sötét sarokban, és csak hallgatnám a történeteket egymás után.

Én (remélem, hogy csak...) az első csoportba tartozom, bizony ragaszkodom tárgyakhoz. Soha nem gondolkoztam ezen, mert számomra ez természetes dolog. Erősen tudok ragaszkodni emberekhez, eseményekhez, mozdulatokhoz is. Egy idő után bizonyos dolgokhoz olyan "közelségbe" kerülök, hogy az "elválás" nehéz lehet.
Ha valamit sokat hordunk, használunk, előbb-utóbb olyan eseményekbe sodródunk a tárggyal együtt, amelyek számunkra érzelmileg meghatározóak, különösen emlékezetesek. Például, ezt a pulcsit viseltem, amikor megismerkedtünk. Vagy, ezzel a tollal írtam az érettségi vizsgámat.
A fényképezőgép véleményem szerint tipikusan ilyen tárgy. Jellemzően olyan egyedi, erős hangulatú, "intim" pillanatokban van velünk, mint egyetlen más tárgy sem. És nemcsak hogy velünk vannak, de használjuk is őket.
Én szeretem a fényképezőgépemet, mert egy olyan eszköz a kezemben, amellyel megpróbálom megörökíteni és maradandóvá tenni annak a pillanatnak a hangulatát, érzelmét, színeit, jellegzetességeit. Olyan tárgy, ami "tudja", mire gondolok, mi jár a fejemben, amikor a szememhez emelem.

Régi szép idők! Amikor még "műtárgy" volt egy ilyen masina.
VálaszTörlésAzért szerencsére sokan szeretjük még a régi tárgyakat.:)
Törlés..mert lelke van....
VálaszTörlés