2013. március 31., vasárnap

A friss kenyér illata

Jó dolgom van.

Minden reggel házilag sütött kenyeret vihetek magammal. Ilyen kenyeret egyetlen boltban, pékségben sem kapni.

A kedvesemmel ketten, nem túl igazságos munkamegosztásban készítjük. Én a könnyebb részét végzem, és "hatalmas tenyeremmel" összedolgozom az alapanyagokat, begyúrom a tésztát. Ezután kifújom magam, meg a tészta is. Egy nagy műanyag "vájlingban" nyugalmat talál, szétterül, lassan megkel. Felkészül a költözésre. Alíz költözteti, háromfelé szedve, három egyforma sütőformába. Ők hárman nem örülnek neki, állandóan megpróbálnak kimászni a formából. Tudják, mi vár rájuk. Jön a melegfront. Amikor a sütőből egyre sűrűbben hallható a jajveszékelés, Alíz megszánja őket, és véget vet kínjuknak. De a szépségért bizony meg kell szenvedni. Mindhárman gyönyörűek, szinte kicsattannak az egészségtől. Nagy lendülettel kifordulnak a formákból és élvezvén a pillanatot, magukat büszkén mutogatva kiterülnek a tálcán. Hogy ne essen bajuk a hirtelen jött hidegfront miatt, Alíz konyharuhával gondosan betakargatja őket.

És a friss kenyérillat csak úgy árad belőlük. Csoda, hogy az embernek megjön az étvágya?



- cerezo -

2013. március 30., szombat

Ahol megállt az idő - Az Epreskert

A blog elindításakor is volt már egy-két kósza gondolatom, a majdani bejegyzésekkel kapcsolatban. Ez, a mostani volt az egyik.

Talán legnagyobb fotó-élményem volt ez az alig több, mint másfél év alatt, amióta kattogtatok. Pedig hát..., jártam sok szép helyen. Mégis... Az Epreskert neve hallatán is a jóleső hideg futkos a hátamon.

Tavaly szeptemberben sikerült bejutnom ide, a Terézvárosban, a Kmety utcában található területre. Láttam pár képet előtte, amik nagyon tetszettek, ennyi. Mikor beléptem ide, mintha egy tündér meglegyintett volna... Számomra is megállt az idő, arra a néhány órára mindenképpen. Beléptem az időgépbe, és utaztam egyet azzal a sok művésszel, művésznövendékkel, akik itt töltötték napjaikat.

Ott hevertek mindenütt a művészet "áldozatai". A látványuk, és az egész Kert látványa a döbbenetet írta az arcomra. Az első percekben még a fényképezőgépről is megfeledkeztem. De aztán kattogott rendesen...



Ezen a helyen korábban egy eperfaliget állt, amelyet Stróbl Alajos hozatott rendbe. Stróbl rendkívüli tehetsége és egyénisége nem csak szobrászatában, hanem életvitelében, környezetalakításában is megmutatkozott. Reggelente kürtszó mellett kilovagolt az Epreskertből, hatalmas jelmezes művészestélyeket szervezett, növendékeivel és vendégeivel történelmi jeleneteket adott elő. Műtermében aranyhalas medencében szökőkút volt, és különféle állatok , majmok, pávák , őz és gólya sétáltak kertjében .



Az Epreskertet megtöltötte számára kedves építményekkel, műtárgyakkal. Antik, középkori és reneszánsz műtárgyak másolataival rendezte be környezetét. A különös, bizarr, ugyanakkor hatalmas fák árnyékolta nyugalmat sugárzó környezet vonzotta a művészet iránt érdeklődőket. Főrangú és nagypolgári látogatói voltak a kertnek, de Ferenc József is több ízben ellátogatott az Epreskertbe.



Szép lassan műtermek és iskolák alakultak. Benczúr Gyula, Feszty Árpád, Lotz Károly, és még mások is alkottak és tanítottak itt.



1908-ban a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola nevet viselte az intézmény. Lényegét tekintve azonban a tanár- és a művészképzés különálló maradt. Az első világháború alatt a hallgatók nagy része a frontra került, az épületben hadikórházat rendeztek be. A menzát hadbavonultak ellátatlan gyermekeinek az étkeztetésére használták. A tanítás fűtetlen bérelt helyiségekben, a legnagyobb anyagi nehézségek között , három hónapos kurzusokban folyt. Egyes tanszékeken szünetelt a munka.



Az 1919/1920-as tanév megindulásakor teljes zűrzavar uralkodott a Főiskolán. A hadikórház helyébe karhatalmi alakulatok telepedtek be az épületbe. 1920-ban a kormányzat Lyka Károly művészeti írót bízta meg a Főiskola újbóli megszervezésével.



A második világháború válságos helyzetet teremtett a Főiskolán. Az 1944/1945-ös tanév emiatt nem indult meg.



A hatvanas években megerősödött a restaurátorképzés. A Restaurátor Tanszék, majd Intézet festő-, kőszobrász-, faszobrász- restaurátorokat képez. A tárgyrestaurátorok képzése levelező tagozaton folyik.

A hatvanas, hetvenes években teljesedett ki a Barcsay Jenő nevéhez fűződő művészeti anatómia tanítási módszer, amely azóta is számos külföldi hallgatót vonz az intézménybe.

1971-ben a főiskola egyetemi rangot kapott. A nyári művésztelepi gyakorlatot a hallgatók 1972 óta az intézmény tihanyi művésztelepén tölthetik. 1978-79-től először posztgraduális képzés keretében, majd önálló szakként megindult a díszlet és jelmeztervezők oktatása. Ma Látványtervező Tanszéken nappali tagozaton képezik a növendékeket.



A főváros otthont adott a képzőművészet intézményeinek a múlt század végén, és ezzel lehetővé tette, hogy szinte a magyar képzőművészet egésze a Terézvárosból induljon el a magyar és nemzetközi hírnév felé. A Magyar Képzőművészet Főiskola épületegyüttese, az Epreskert "elvarázsolt" időtlensége mellett a művésztanárok és a mappáikat cipelő hallgatók állandó jelenléte hozzánőtt az Andrássy út megszokott képéhez.

Ma a Magyar Képzőművészeti Egyetem területe.



Elvarázsolt a Kert hangulata, remélem ezt a képeken valamennyire sikerült visszaadnom. Halkan súgom, akit érdekel, meghallja. Valószínűleg a Kulturális Örökség Napján, szeptemberben szabadon járhat-kelhet itt az ember.:)

[gallery type="slideshow" ids="388,391,387,389,392,393,394,390,395,399,400"]

- cerezo -

2013. március 23., szombat

Hello Tourist!

Lassan vége a csúnya-ronda időnek és jönnek a nálunk "mindig szívesen látott" turisták...









Mindezt egy remek zenével tudom aláfesteni, szép napot!:)







- cerezo -

2013. március 22., péntek

"...ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek."

A korábbi bejegyzésben írtam már a zsidók hozzáállásáról, gondolkodásáról a halálról, szeretteik elvesztésekor. Szimpatikus számomra az az alapgondolat, hogy a halál az élet része, a gyermekek már ezt látják a családban, így nevelik őket. A lehető leghamarabb igyekeznek túllépni a megrázkódtatáson, hiszen az élet megy tovább.

A halál önmagában nem tragédia. ”Tragikus halál” alatt a túlságosan korán, váratlanul vagy szerencsétlenség által bekövetkezett halált értjük. A jó egészségben, testi-lelki erőben eltöltött, jó cselekedetekben gazdag, hosszú életet követő békés halál sohasem tragikus, akármekkora veszteséget és bánatot okoz is.



A legfontosabb régi előírás, hogy ha meghalt valaki, a lehető leggyorsabban el kell temetni. Még aznap, de szombat előtt mindenképpen. A temetés halogatása sérti a halott iránti kötelező kegyeletet. Régen, kis zsidó községekben, az aznapi temetésnek nem volt akadálya. (!!)



A hamvasztás tilos. A halottat földbe kell eltemetni.
A kohének ( főpapok, a szellemi munkában voltak foglalatosak, ők tanították a népet Isten törvényeire) és családjuk sírjai rendszerint a temető legelső sorában vannak hogy oda - az elkülönített rész szélére - még beléphessenek. Külön helyre szokták eltemetni a rabbikat is, a temető legelső soraiban, ugyanitt vannak a sírjai a hitközségi vezetőknek. Egyébként pedig az elhalálozás időrendje szerint kell kijelölni az új sírokat. Két sír között, akármilyen kevés a hely, legalább hathüvelyknyi távolságnak kell lennie. Ha hely hiányában, mint Prágában, egymás fölé temetik a halottakat, ugyanezt a határt kell megtartani függőlegesen is. A sírok körül a gyakori vaskerítés tulajdonképpen nem más, mint ez a rituális határ. Ortodox vagy szigorúbban hagyományos községekben rendszerint gondosan megtartják a temető felosztását két térfélre, női és férfi oldalra. Előfordul, hogy férj és feleség nem kerülhet egymás mellé emiatt. De nem egyszer kivételt tesznek. A közös sír nem szokás, legfeljebb kriptákban. A családi kripták terjedése a 20. század első felében tehát részben épp a konzervatív temetkezési szokásoknak köszönhető. Ügyelni kell arra, hogy akik életükben ellenségek voltak, ne kapjanak egymás mellett helyet halálukban sem. A más vallásra tért zsidókat rendszerint a temető egyik sarkába temetik. Külön helye van a halva született gyermekeknek; velük egy számba veszik azokat is, akik egy hónapos koruk előtt haltak meg. Szintén a temető egy elkülönített részébe temetik azokat, akik nem zsidóval kötöttek házasságot, illetve öngyilkosság következtében hunytak el.



Még két apróságot találtam nagyon érdekesnek.

A temető hagyományosan legyen messze a várostól. Rögtön a bejáratnál van a szertartási épület. A ravatalozó, eredeti értelmében, nem jó elnevezés, mert zsidó temetésen a búcsúztatás szertartásai mindig a már lezárt és letakart koporsó előtt folyik.

A temető természetes növényzetét nem irtják.Az egyik legalapvetőbb tiltás, hogy a temető növényzetét, a fákat és bokrokat nem szabad gondozni, még füvet sem lehet nyírni. Azért ez előbb-utóbb dzsungelt eredményezne, természetesen a temető nagy része gondozott volt, de főként a hátsóbb részeken található sorok között szó szerint csapást vágtak, hogy meg lehessen közelíteni a sírokat.

[gallery type="rectangular" ids="303,304,305,306"]

Hát, nagyjából ennyi információt sikerült összecsipegetnem, amiről úgy gondoltam, mások is érdekesnek találhatják.

Kellemes séta és hasznos látogatás volt ez számomra. Titkon remélem, talán egyszer egy hagyományos zsidó közösség napjaiba, életének vidámabb részébe is bepillanthatok majd. Persze fényképezőgéppel...

[gallery type="slideshow" ids="316,317,313,314,315,312,311,321,320,319,318,310,322,323"]

- cerezo -

2013. március 20., szerda

"Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek..."

Viccesebb témákról is szeretnék majd írni, de most ez jött velem szembe. Valójában én vettem arra az irányt.:)

Egy hirtelen ötlettől vezérelve a Kozma utcai izraelita temetőben kötöttem ki. Nagyon kíváncsi voltam. Láttam pár zsidókról szóló filmet, és mindig szimpatikus volt számomra az életvitelük, a gondolkodásmódjuk. A múlt héten arra utaztam, akkor határoztam el, hogy el kell jönnöm ide.

[caption id="attachment_251" align="alignnone" width="730"] 8 mm; ISO 100; f/5,6; 1/640[/caption]

Ha temetőben járok, mindig kitisztul a fejem. Ezen a helyen "csak fehér van és fekete". Ilyenkor "nagyban" gondolkodom, általában fejbe vágnak ezek a gondolatok. Amikor kilépek egy temetőből, a világ kicsit megváltozik.

Nem jártam még zsidó temetkezési helyen, így nem tudtam, mire számítsak. A kavicsokról már hallottam, amit a síremlékekre tesznek.

[caption id="attachment_252" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 200; f/5; 1/125 s[/caption]

[caption id="attachment_253" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100; f/4; 1/640 s[/caption]

A látogatók által sírokra helyezett kavics szokása ősi eredetű. Jelentése az, hogy a halott sírja fölé csak élettelen dolgot helyezhetünk, nehogy emlékét megsértsük azzal, hogy élő dologgal (virággal) azt hangsúlyozzuk, hogy ő már nem él.

Természetesen más magyarázat is létezik. Évezredekkel ezelőtt a zsidóság a mai Izrael sivatagos vidékén élt. Itt a holtak eltemetése nem volt egyszerű, hiszen a köves talajba mély gödröt ásni nagy nehézséget jelentett. Így hát a gödör kimélyítése mellett nagy kövekből halmot emeltek a holttest fölött, hogy az nehogy a vadállatok martalékává váljon. Innen ered egyébként a sírkőállítás szokása is.
A közösség tagjai úgy tudtak az elhunyt javára tenni, ha vittek egy követ a sírra, hogy az minél erősebb legyen. Ezt a hajdan praktikus szokást őrzi a hagyomány; bár ma nagy kő helyett egy kis kavics is megteszi.
A sírra helyezett kő vagy kavics jelzi továbbá, hogy az elhunyt emlékezete tovább él, a közeli hozzátartozókat jó érzéssel töltheti el, hogy vannak még mások is, akik felkeresik a sírt. A kő továbbá nem múlandó, akár örök emlékként is megmarad.

[caption id="attachment_254" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 200; f/6,3; 1/250 s[/caption]

[caption id="attachment_255" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 200; f/4,5; 1/500 s[/caption]

[caption id="attachment_256" align="alignnone" width="682"] 40 mm; ISO 100; f/2,8; 1/320 s[/caption]

Utánanéztem még pár dolognak. Találtam olyat, ami nekem nagyon szimpatikus és természetesen a mi kultúránkban nem így működik.

"Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek."

A Prédikátor Salamon könyve, 3. rész

A zsidók elfojtások és szégyenérzet nélkül élik meg szomorúságukat, gyászukat (meg örömüket is). Hirtelen megváltozik körülöttük a világ, a rokonok, barátok fizikai segítséget és együttérzést nyújtanak. Mindenki pontosan tudja mi történt, nem kell előttük titkolózni és rendíthetetlenül erősnek látszani. A gyászhét alatt van idő a veszteség lelki szinten történő feldolgozására. Mi szeretjük évekig vagy életünk végéig cipelni ezeket a terheket, és általában félünk felvállalni érzéseinket.

Legyen ez most a végszó, készül majd ennek a temetői látogatásról szóló posztnak egy második része is. Abban szeretnék még írni egy-két érdekességet a zsidók temetkezési szokásairól.

Jöjjenek a fotók:

[caption id="attachment_257" align="alignnone" width="682"] 40 mm; ISO 100; f/4; 1/160 s[/caption]

[caption id="attachment_258" align="alignnone" width="730"] 8 mm; ISO 100; f/5,6; 1/50 s[/caption]

[caption id="attachment_259" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 200; f/4,5; 1/640 s[/caption]

[caption id="attachment_260" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100; f/2,8; 1/250 s[/caption]

[caption id="attachment_261" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100, f/2,8; 1/250 s[/caption]

[caption id="attachment_262" align="alignnone" width="730"] 40 mm, ISO 100; f/2,8; 1/1600 s[/caption]

[caption id="attachment_263" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100, f/2,8; 1/4000 s[/caption]

[caption id="attachment_265" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100; f/4,5, 1/125 s[/caption]

[caption id="attachment_266" align="alignnone" width="730"] 40 mm, ISO 100; f/2,8; 1/1250 s[/caption]

[caption id="attachment_267" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100; f/5; 1/30 s[/caption]

- cerezo -

2013. március 18., hétfő

2013. március 16., szombat

Az ország ünnepe...

Furcsa nemzeti ünnepünk volt.

Lebénult az ország a visszatért tél miatt. Rengeteg baleset, hóátfúvások, káosz. Tehetetlenség. Ezrek éjszakáztak az utakon és segítség nem nagyon akart jönni. Mármint hivatalos szervektől. Viszont ismét bebizonyosodott számomra, ha baj van, ez az ország nagyon össze tud fogni.

Nem nagyon akarom a dolgot tovább ragozni, hiszen a Belügyminisztérium által küldött sms után valószínűleg minden úton ragadt autós megnyugodott: "Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe! Belügyminisztérium". Így kell ezt kérem...

Itt, Budapesten ebből nem sok minden látszott, hó alig, volt viszont szél és veszett hideg. Kíváncsi voltam, hogy a mindig impotens MÁV-ot hogyan érinti az ítéletidő. Kimentem hát a Keletibe. A látványtól nem ültem seggre: néhány ember és néhány vonat lézengett a mindig tömött pályaudvaron. Na meg néhány sárga mellényes, akiknek nagy része a peronokat sózta, bár nem igazán voltak havasak...

Fura látvány volt. Fura nemzeti ünnep volt. A forradalom évfordulóján éreztem leginkább, hogy csak egy szürke rabja vagyok ennek az országnak. És én még csak nem is az országúton töltöttem az éjszakát...

[caption id="attachment_221" align="alignnone" width="730"] 50 mm; ISO 1600; f/1,8; 1/500 s[/caption]

[caption id="attachment_209" align="alignnone" width="730"] 50 mm; ISO 1600; f/1,8; 1/20 s[/caption]

[caption id="attachment_217" align="alignnone" width="730"] 50 mm; ISO 1600; f/1,8; 1/160 s[/caption]

[caption id="attachment_208" align="alignnone" width="730"] 50 mm; ISO 800; f/1,8; 1/13 s[/caption]

[caption id="attachment_210" align="alignnone" width="730"] 50 mm; ISO 1600; f/1,8; 1/50 s[/caption]

[caption id="attachment_211" align="alignnone" width="730"] 50 mm; ISO 1600; f/1,8; 1/160 s[/caption]

[caption id="attachment_212" align="alignnone" width="730"] 50 mm; ISO 1600; f/1,8; 1/100 s[/caption]

[caption id="attachment_213" align="alignnone" width="730"] 50 mm; ISO 1600; f/1,8; 1/40 s[/caption]

[caption id="attachment_214" align="alignnone" width="730"] 50 mm; ISO 1600; f/1,8; 1/50 s[/caption]

[caption id="attachment_216" align="alignnone" width="682"] 50 mm; ISO 1600; f/1,8; 1/250 s[/caption]

[caption id="attachment_215" align="alignnone" width="730"] 50 mm; ISO 1600; f/1,8; 1/800 s[/caption]

- cerezo -