2013. március 20., szerda

"Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek..."

Viccesebb témákról is szeretnék majd írni, de most ez jött velem szembe. Valójában én vettem arra az irányt.:)

Egy hirtelen ötlettől vezérelve a Kozma utcai izraelita temetőben kötöttem ki. Nagyon kíváncsi voltam. Láttam pár zsidókról szóló filmet, és mindig szimpatikus volt számomra az életvitelük, a gondolkodásmódjuk. A múlt héten arra utaztam, akkor határoztam el, hogy el kell jönnöm ide.

[caption id="attachment_251" align="alignnone" width="730"] 8 mm; ISO 100; f/5,6; 1/640[/caption]

Ha temetőben járok, mindig kitisztul a fejem. Ezen a helyen "csak fehér van és fekete". Ilyenkor "nagyban" gondolkodom, általában fejbe vágnak ezek a gondolatok. Amikor kilépek egy temetőből, a világ kicsit megváltozik.

Nem jártam még zsidó temetkezési helyen, így nem tudtam, mire számítsak. A kavicsokról már hallottam, amit a síremlékekre tesznek.

[caption id="attachment_252" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 200; f/5; 1/125 s[/caption]

[caption id="attachment_253" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100; f/4; 1/640 s[/caption]

A látogatók által sírokra helyezett kavics szokása ősi eredetű. Jelentése az, hogy a halott sírja fölé csak élettelen dolgot helyezhetünk, nehogy emlékét megsértsük azzal, hogy élő dologgal (virággal) azt hangsúlyozzuk, hogy ő már nem él.

Természetesen más magyarázat is létezik. Évezredekkel ezelőtt a zsidóság a mai Izrael sivatagos vidékén élt. Itt a holtak eltemetése nem volt egyszerű, hiszen a köves talajba mély gödröt ásni nagy nehézséget jelentett. Így hát a gödör kimélyítése mellett nagy kövekből halmot emeltek a holttest fölött, hogy az nehogy a vadállatok martalékává váljon. Innen ered egyébként a sírkőállítás szokása is.
A közösség tagjai úgy tudtak az elhunyt javára tenni, ha vittek egy követ a sírra, hogy az minél erősebb legyen. Ezt a hajdan praktikus szokást őrzi a hagyomány; bár ma nagy kő helyett egy kis kavics is megteszi.
A sírra helyezett kő vagy kavics jelzi továbbá, hogy az elhunyt emlékezete tovább él, a közeli hozzátartozókat jó érzéssel töltheti el, hogy vannak még mások is, akik felkeresik a sírt. A kő továbbá nem múlandó, akár örök emlékként is megmarad.

[caption id="attachment_254" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 200; f/6,3; 1/250 s[/caption]

[caption id="attachment_255" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 200; f/4,5; 1/500 s[/caption]

[caption id="attachment_256" align="alignnone" width="682"] 40 mm; ISO 100; f/2,8; 1/320 s[/caption]

Utánanéztem még pár dolognak. Találtam olyat, ami nekem nagyon szimpatikus és természetesen a mi kultúránkban nem így működik.

"Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek."

A Prédikátor Salamon könyve, 3. rész

A zsidók elfojtások és szégyenérzet nélkül élik meg szomorúságukat, gyászukat (meg örömüket is). Hirtelen megváltozik körülöttük a világ, a rokonok, barátok fizikai segítséget és együttérzést nyújtanak. Mindenki pontosan tudja mi történt, nem kell előttük titkolózni és rendíthetetlenül erősnek látszani. A gyászhét alatt van idő a veszteség lelki szinten történő feldolgozására. Mi szeretjük évekig vagy életünk végéig cipelni ezeket a terheket, és általában félünk felvállalni érzéseinket.

Legyen ez most a végszó, készül majd ennek a temetői látogatásról szóló posztnak egy második része is. Abban szeretnék még írni egy-két érdekességet a zsidók temetkezési szokásairól.

Jöjjenek a fotók:

[caption id="attachment_257" align="alignnone" width="682"] 40 mm; ISO 100; f/4; 1/160 s[/caption]

[caption id="attachment_258" align="alignnone" width="730"] 8 mm; ISO 100; f/5,6; 1/50 s[/caption]

[caption id="attachment_259" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 200; f/4,5; 1/640 s[/caption]

[caption id="attachment_260" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100; f/2,8; 1/250 s[/caption]

[caption id="attachment_261" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100, f/2,8; 1/250 s[/caption]

[caption id="attachment_262" align="alignnone" width="730"] 40 mm, ISO 100; f/2,8; 1/1600 s[/caption]

[caption id="attachment_263" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100, f/2,8; 1/4000 s[/caption]

[caption id="attachment_265" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100; f/4,5, 1/125 s[/caption]

[caption id="attachment_266" align="alignnone" width="730"] 40 mm, ISO 100; f/2,8; 1/1250 s[/caption]

[caption id="attachment_267" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100; f/5; 1/30 s[/caption]

- cerezo -

4 megjegyzés :

  1. Köszönet ezért az érdekes bejegyzésért. Ahány kultúra, vallás, annyi temetkezési szokás. Régóta kinéztem már magamnak a SALGÓTARJÁNI ÚTI IZRAELITA temetőt, hogy lefotózom. Idáig még nem jutottam el, talán most a cikked hatására elmegyek.

    VálaszTörlés
  2. Orbán Erzsébet2013. március 20. 15:40

    Régóta foglalkoztat ennek az ősi népnek misztikus kúltúrája, mindennapi szokásai, érzésekkel teli rituáléi. Ez, a fenti pár sorod és a végtelenűl megindító gyönyörű képeid kíválóan tükrözi mindezt.

    VálaszTörlés
  3. Éva, örülök, hogy tetszett, főként úgy, hogy kedvet is kaptál egy ilyen sétához!

    VálaszTörlés
  4. Igen, nekem is mindig szimpatikus volt a zsidók valódi, erős érzelmekkel élt élete, legalábbis ahogyan a filmeken láttam. Köszönöm a látogatást és a véleményed!:)

    VálaszTörlés

Korábbi bejegyzések

Üzemeltető: Blogger.

Rendszeres olvasók

Bejegyzés értesítő e-mail-ben

Rólam ennyit

Fotóm
Budapest, Hungary
„A festőnek nemcsak azt kell festenie, amit maga előtt lát, hanem azt is, amit magában lát. Ha azonban semmit sem lát magában, akkor hagyja abba annak festését is, amit maga előtt lát.” Caspar David Friedrich Azt hiszem, ez a fotózásra is igaz...

Bloggyűjtemény