2013. március 20., szerda

"Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek..."

Viccesebb témákról is szeretnék majd írni, de most ez jött velem szembe. Valójában én vettem arra az irányt.:)

Egy hirtelen ötlettől vezérelve a Kozma utcai izraelita temetőben kötöttem ki. Nagyon kíváncsi voltam. Láttam pár zsidókról szóló filmet, és mindig szimpatikus volt számomra az életvitelük, a gondolkodásmódjuk. A múlt héten arra utaztam, akkor határoztam el, hogy el kell jönnöm ide.

[caption id="attachment_251" align="alignnone" width="730"] 8 mm; ISO 100; f/5,6; 1/640[/caption]

Ha temetőben járok, mindig kitisztul a fejem. Ezen a helyen "csak fehér van és fekete". Ilyenkor "nagyban" gondolkodom, általában fejbe vágnak ezek a gondolatok. Amikor kilépek egy temetőből, a világ kicsit megváltozik.

Nem jártam még zsidó temetkezési helyen, így nem tudtam, mire számítsak. A kavicsokról már hallottam, amit a síremlékekre tesznek.

[caption id="attachment_252" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 200; f/5; 1/125 s[/caption]

[caption id="attachment_253" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100; f/4; 1/640 s[/caption]

A látogatók által sírokra helyezett kavics szokása ősi eredetű. Jelentése az, hogy a halott sírja fölé csak élettelen dolgot helyezhetünk, nehogy emlékét megsértsük azzal, hogy élő dologgal (virággal) azt hangsúlyozzuk, hogy ő már nem él.

Természetesen más magyarázat is létezik. Évezredekkel ezelőtt a zsidóság a mai Izrael sivatagos vidékén élt. Itt a holtak eltemetése nem volt egyszerű, hiszen a köves talajba mély gödröt ásni nagy nehézséget jelentett. Így hát a gödör kimélyítése mellett nagy kövekből halmot emeltek a holttest fölött, hogy az nehogy a vadállatok martalékává váljon. Innen ered egyébként a sírkőállítás szokása is.
A közösség tagjai úgy tudtak az elhunyt javára tenni, ha vittek egy követ a sírra, hogy az minél erősebb legyen. Ezt a hajdan praktikus szokást őrzi a hagyomány; bár ma nagy kő helyett egy kis kavics is megteszi.
A sírra helyezett kő vagy kavics jelzi továbbá, hogy az elhunyt emlékezete tovább él, a közeli hozzátartozókat jó érzéssel töltheti el, hogy vannak még mások is, akik felkeresik a sírt. A kő továbbá nem múlandó, akár örök emlékként is megmarad.

[caption id="attachment_254" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 200; f/6,3; 1/250 s[/caption]

[caption id="attachment_255" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 200; f/4,5; 1/500 s[/caption]

[caption id="attachment_256" align="alignnone" width="682"] 40 mm; ISO 100; f/2,8; 1/320 s[/caption]

Utánanéztem még pár dolognak. Találtam olyat, ami nekem nagyon szimpatikus és természetesen a mi kultúránkban nem így működik.

"Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek."

A Prédikátor Salamon könyve, 3. rész

A zsidók elfojtások és szégyenérzet nélkül élik meg szomorúságukat, gyászukat (meg örömüket is). Hirtelen megváltozik körülöttük a világ, a rokonok, barátok fizikai segítséget és együttérzést nyújtanak. Mindenki pontosan tudja mi történt, nem kell előttük titkolózni és rendíthetetlenül erősnek látszani. A gyászhét alatt van idő a veszteség lelki szinten történő feldolgozására. Mi szeretjük évekig vagy életünk végéig cipelni ezeket a terheket, és általában félünk felvállalni érzéseinket.

Legyen ez most a végszó, készül majd ennek a temetői látogatásról szóló posztnak egy második része is. Abban szeretnék még írni egy-két érdekességet a zsidók temetkezési szokásairól.

Jöjjenek a fotók:

[caption id="attachment_257" align="alignnone" width="682"] 40 mm; ISO 100; f/4; 1/160 s[/caption]

[caption id="attachment_258" align="alignnone" width="730"] 8 mm; ISO 100; f/5,6; 1/50 s[/caption]

[caption id="attachment_259" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 200; f/4,5; 1/640 s[/caption]

[caption id="attachment_260" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100; f/2,8; 1/250 s[/caption]

[caption id="attachment_261" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100, f/2,8; 1/250 s[/caption]

[caption id="attachment_262" align="alignnone" width="730"] 40 mm, ISO 100; f/2,8; 1/1600 s[/caption]

[caption id="attachment_263" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100, f/2,8; 1/4000 s[/caption]

[caption id="attachment_265" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100; f/4,5, 1/125 s[/caption]

[caption id="attachment_266" align="alignnone" width="730"] 40 mm, ISO 100; f/2,8; 1/1250 s[/caption]

[caption id="attachment_267" align="alignnone" width="730"] 40 mm; ISO 100; f/5; 1/30 s[/caption]

- cerezo -

4 megjegyzés:

  1. Köszönet ezért az érdekes bejegyzésért. Ahány kultúra, vallás, annyi temetkezési szokás. Régóta kinéztem már magamnak a SALGÓTARJÁNI ÚTI IZRAELITA temetőt, hogy lefotózom. Idáig még nem jutottam el, talán most a cikked hatására elmegyek.

    VálaszTörlés
  2. Orbán Erzsébet2013. március 20. 15:40

    Régóta foglalkoztat ennek az ősi népnek misztikus kúltúrája, mindennapi szokásai, érzésekkel teli rituáléi. Ez, a fenti pár sorod és a végtelenűl megindító gyönyörű képeid kíválóan tükrözi mindezt.

    VálaszTörlés
  3. Éva, örülök, hogy tetszett, főként úgy, hogy kedvet is kaptál egy ilyen sétához!

    VálaszTörlés
  4. Igen, nekem is mindig szimpatikus volt a zsidók valódi, erős érzelmekkel élt élete, legalábbis ahogyan a filmeken láttam. Köszönöm a látogatást és a véleményed!:)

    VálaszTörlés