






Kicsit nagyobb vagyok a lánytesómnál, ketten vagyunk testvérek. Anya azt mondta, hogy vigyázzak a tesóra, mégiscsak én vagyok a férfi. Én vigyázok is rá, mert szeretem, jó, hogy van kivel játszani.






Ja, és itt a tesó:







A játék a legjobb dolog a világon! Nemrég még egy dobozban voltunk, nem láttam semmit. Anya nagyon sokszor ott volt velünk, úgy biztonságban éreztem magam. Mekkora flash volt, amikor sok-sok próbálkozás után a földre huppantam. Kint voltam a dobozból! Anya akkor is itt volt. Annyi érdekes dolog van odakint! Felfedezhetek mindent!












Anya azt mondta, most még szükságünk van a sok alvásra. Akkor csak álmomban csavargok. Anya azt mondta, ne csavarogjak el. Azt mondta, rengeteg veszély leselkedik ránk, leginkább az ösztön és a kutyák. Az ösztön veszélyes, sok nagy, felnőtt macska megjárta már, bár én nem tudom, mi az az ösztön. Megpróbáltak az országúton átjutni, de elütötte őket egy autó. Lehetetlen átjutni! Anya azt mondta, a kerítésen túl rengeteg autó van. Hallom is a hangjukat, félelmetes! Soha nem megyek az útra!
A kutyákkal pedig majd elbánok én! Ha anya elbánik velük, én is el fogok. Anya azt mondta, egy velünk egykorú kutyával fogunk együtt lakni. Majd megmutatom én neki!
Anya azt mondta, nem lesz mindig ilyen könnyű. Neki nehéz élete volt. Azt mondta, fel kell készülnöm, hogy ellássam magam. Valami egerekről meg verebekről beszélt. Remélem, minél hamarabb találkozom velük! Most még szükségünk van anyára, hiszen ő etet bennünket, de én már a felnőtt macskák tányérjából is ettem. Az mekkora volt! Anya azt mondta, nagyon büszke rám! Ő anya, velünk:


1-2 hét múlva új helyen fogunk lakni. Akkor itt kell hagynunk anyát, nagyon fog hiányozni. De én azután már nagyon hamar felnőtt macska leszek. Most jól érzem itt magam, mi vagyunk a középpontban. Igaz, azt nem tudom, miért kell minket mindig felvenni, utálom. Ez egy ilyen furcsa szokás. Van még itt egy különös figura, aki egyfolytában egy fekete valamivel rohangál utánunk, aminek egy mindig csillogó üveg van az elején. Mindig olyan közel tartja, hogy megijesszen vele. De én nem vagyok ijedős, meg a húgom sem! Milyen emberek vannak...
Szóval, hidd el, hamar megnövök, és mindent megtanulok, hogy anya büszke legyen rám. Anya azt mondta, minden menni fog magától, de legyek mindig óvatos. Nagyon álmos lettem, követem is a tesómat. Emlékszem rá, hogy anya azt mondta, sokat kell aludnunk...







Nagy, felnőtt macskákról itt olvashatsz még. Hát akkor, én mentem, szia!
- cerezo -
Nagyon cukik és klassz, hogy ennyi helyen és mindenféle kalandozás, pihenés közben le tudtad fotózni :)
VálaszTörlésNem volt könnyű, mert mentek, mint a mérgezett egér...:)
VálaszTörlésAz itt a cica hol a cica sorozat a legjobb.
VálaszTörlésNagyon helyesek, épp annyi idősek, mint a mi cicáink!:)) Ilyenkor a legaranyosabbak, mindent igyekeznek felfedezni, a virágokat leugrálják (anya nagy örömére :D).. Még az anyamacska mintája is hasonló, mint a miénknek!:)
VálaszTörlésEverybody wants to be a cat, oh ah, rinky tinky tinky :)
VálaszTörléshttp://www.youtube.com/watch?v=JI7cIYcnTRU
Nagyon aranyosak, a "kalandozó kismacska" képek különösen tetszenek :-)) Szerintem annyit rohangáltál utánuk, hogy Te is jót aludtál :-)))
VálaszTörlésKöszi!:)
VálaszTörlésImádom őket! Legszívesebben nyaláboltam volna fel őket, és hoztuk volna magunkkal... De hát csak ott van az ő helyük.:)
VálaszTörlésIgen, virágok veszélyben.:)
:D
VálaszTörlésKöszönöm, hát igen, kellet másznom utánuk bőven...:) De szinte alig tudtam levenni róluk a szemem.:)
VálaszTörlésCukifaktor igen magas. Nagyon tetszenek, pedig kutyapárti vagyok, de elfelejtettem a képek láttn, hogy ezek is csak bosszantani fogják a Dézit. :) Elképesztően kicsik, hogy elférnek a virág alatt. Kedvencem, ahogy kikandikála pünkösdi alól. Jó a rejtőszíne.
VálaszTörléscukiságok!:) nálam is van most 1-2 4lábú portré:)
VálaszTörlésIgen, ők is macskából vannak...:) A kutyák szerintem meg sem lennének macskák nélkül, így izgalmasabb az élet...:)
VálaszTörlésMegnéztem, ők most azt hiszem, nem lennének a legjobb barátok...:)
VálaszTörlésMegértelek :-))) Ilyen pelyhes korukban a legbájosabbak! Egy kicsit irigykedem is, de megbocsátok, mert nagyon jó lett a sorozat :-)))
VálaszTörlésKöszönöm, illetve köszönik a fotóalanyok!:)
VálaszTörlés[…] Macskákról és kutyákról még itt és itt. […]
VálaszTörlésNagyon jó lett ez a cicás bejegyzés, fotók szuperek :) Legjobban az alvós képek tetszenek :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm, de ez a cicák érdeme.:)
VálaszTörlésPamut gombolyagok! :) Fantasztikus ez a sorozatod (is) A cicák "monológja" is nagyon tetszik. Vajon ki lehet az a fura figura, aki egy fekete valamivel a nyomukban van? :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett, köszönöm szépen!
TörlésHát meghatóak ezek a képek..hogy milyen sok kedvesség van ezekben a kis szőrös állatokban..Imádnivalóak..nagyon jók a képek..gratula mint mindig..
VálaszTörlésValóban rengeteg kedvesség van bennük.
TörlésKöszönöm!:)
még jó, hogy nincs bekamerázva a szobám, itt visongok, hogy "jaaaaj de édes", "jaaaaj, de imádom"!!! nagyon jó képek, milyen helyes ez a sok kis tappancs, sok kis szempár. <3
VálaszTörlésKöszi Luca!:)
TörlésBevallom a kutyákat szeretem....de egészen belopták magukat a szívembe ezek a cicák.Szóval.. .üzenem a nagy fekete,csillogó üveges figurának,megint jót írt, és fotózott....gratulálok
VálaszTörlésKöszönöm szépen Marcsi!:)
Törlés