Andante

A hétközi taposómalom után az ember szinte vágyik arra, hogy egy kicsit maga mögött hagyja a hangos-büdös-pörgő belvárost, és egy kicsit arra vegye az irányt, ahol nem az autóké a főszerep. Haboztam ugyan, mert az előző hétvégén összeszedett megfázásomból még mindig nem sikerült kikecmeregnem, de azért egy rövid sétára csak vállalkoztam. Nem jól tettem. A napsütés jól esett ugyan, de a nátha ördöge túlságosan levett a lábamról. Kedvetlenül kóvályogtam egy kicsit a Tabán környékén, ráadásul túl sok érdekeset sem láttam. Szeretem ezt a környéket, de most még a Tabán varázsa sem segített. Néhány képet lőttem ugyan, de csak azért, hogy ne térjek haza üres memóriakártyával. Félve vállalom be őket. Próbáltam a tavasz frissességét, pompáját elkapni a képeken, hallatni a természet serkenését... Hát ezeken bizony nem... Még a színekkel sem voltam megelégedve, ezért rendhagyó tavaszi bejegyzés ez.

A végére biggyesztettem egy Nina Simone remekművet, a "Sinnerman"-t. Egyik nagy kedvencem, és erről a számról, a dinamikájáról, a lendületéről mindig a tavasz jut eszembe. Hát én most nem voltam ilyen lendületes, de jó volt meghallgatni...





- cerezo -