2016. január 5., kedd

Lerágott csont

Lerágott csont, mert aki fotózni szeret, az vagy el akar ide jutni, vagy már volt itt. Van a helynek egy atmoszférája, az biztos.
Véleményem szerint talán a haragos, borús, esős idő jobban "áll" ennek a környezetnek, amely amúgy Bokodon található. Mi most viszont acsargó hideget, viszont verőfényt fogtunk ki, sehol egy felhő. Örültem neki.
Versenyfutás volt ez javából! Versenyfutás a felkelő Nappal, amely a hátunk mögött húzódzkodott egyre feljebb. Percenként látható volt a változás, nem volt egyszerű a legjobbat elkapni. Főleg azért nem, mert az első néhány szimpla felvétel után hosszabb záridővel próbálkoztunk.
A Nap rohamos feljövetele csak az egyik probléma volt. Ennél nagyobb fejtörést okozott saját puhány testem, és az állvány árnyéka. Az előbbit megoldottam úgy, hogy beleereszkedtem a tóba, és a kioldóval exponáltam, amit kidugtam a vízből. De még ha ez igaz is lenne, akkor sem tudtam volna mit kezdeni a kezem árnyékával. Mindegy, rácsavarodtam a mellettem kárörvendő fára, így valamelyest javult a helyzet. Az állvány viszont..., na az adott volt. Moncsiga volt olyan kedves, és segített, de ezt már csak otthon tehette meg.
A két felvétel között nem egészen húsz perc telt el, látható, hogy teljesen más fényeket produkált (nem állítottam fehéregyensúlyt!).
Szóval, én is számba vettem az igencsak elvékonyodott, lerágott csontot, és félve elkezdtem forgatni a számban. Mi újat tudnék mutatni?
Semmit. Nekem így sikerült, mégis örülök, hogy végre ott álltam a bokodi hűtőtó partján, világot jelentő deszkáin.

8 megjegyzés :

  1. Jók lettek Laci! :) én még nem dolgoztam ki, de betöltöttem és csalódottan tovább is léptem (időhiány miatt és első pillantásra nem is lettek jók), de remélem, hogy valami hasonlót ki tudok hozni. akkora a dinamika különbség, hogy nehéz dolgom lesz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Luca! Kíváncsian várom, biztos, hogy lesz ott! :)

      Törlés
  2. sajnos..állitólag a Bokodi erőmű bezárt..és nem tudni mi lesz a Tó sorsa..:(..igy hallottam..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hallottam róla semmit, de utánaolvasok...

      Törlés
  3. Tetszik, kár, hogy nem voltam veletek!

    VálaszTörlés
  4. Láttad az én képeimet?..Na..azt hittem nagyon be van fagyva..de csak keveset fagyott..blogomban majd többet róla..:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Láttam. Ez a tó nem nagyon szokott befagyni. Tényleg, meg sem néztem, milyen volt a hőmérséklete... :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.

Rendszeres olvasók

Bejegyzés értesítő e-mail-ben

Rólam ennyit

Fotóm
Budapest, Hungary
„A festőnek nemcsak azt kell festenie, amit maga előtt lát, hanem azt is, amit magában lát. Ha azonban semmit sem lát magában, akkor hagyja abba annak festését is, amit maga előtt lát.” Caspar David Friedrich Azt hiszem, ez a fotózásra is igaz...

Bloggyűjtemény