J Ú L I U S

Ez a hatalmas bálákkal telt mező gyerekkoromat juttatta eszembe, hogy miért, azt
itt és
itt olvashatod. A kép Csákvár közelében készült. Minden körülmény adott volt egy ilyen téma fotózásához. Nem sokkal napnyugta előtt, szép napsütésben, amikor már nem olyan élesen karcolnak a nyári nap sugarai, gyönyörű kék égbolttal.

A Nemzeti Múzeum közelében lakom, a kertje mindig lenyűgöz, ha arra járok. Így hát elég gyakran járok arra. Szeretek ott lenni, egy kis nyugodt és tiszta sziget a belváros forgatagában. Ezen az estén a gyengülő napfény szépen festette meg a Múzeum épületét, ezt próbáltam meg kihasználni.
A U G U S Z T U S

Az augusztus rövidke nyaralásunkról szólt, mely a döcögős indulás (szállást az utolsó pillanatban találtunk) után remekül sikerült. Köszönet érte vendéglátóinknak, az időjárásnak, és a két bringának, rengeteget bicikliztünk. A kép Szentbékkállán készült, ahol a szállásunk volt. Több bejegyzést is írtam erről az öt napról, a
Balaton felvidék címke alatt az összeset láthatod.

Ha Köveskálon jársz, mindenképpen látogasd meg a Kerék-bár nevű biciklis fogadót. Nem fogsz csalódni! A fotó ott készült és árulkodó a hely hangulatát illetően. Még több fotót
itt láthatsz.
S Z E P T E M B E R

A kép egy emlékezetes céges kerti bulin készült, ahol kollégám kislánya remekül eljátszott a kutyával.:)

Ez a fa történelmi helyre született. Drégely várának tetejére, ahol Szondi mintegy 150 katonával az oldalán a végsőkig ellenállt a 10 000 fős török seregnek. A csata után Ali basa díszes temetést rendezett a számára, vitézsége elismeréseként. A várról csodálatos kilátás nyílik körbe, tiszta időben akár a Tátrát is látni.
Még néhány fotó.
O K T Ó B E R

Nagyon régóta szerettem volna egy hosszú záridős fotót egy kis hegyi pataknál, ahogy a víz tejszerűen elmosódik, bársonyossá válik. Októberben Kemence mellett lehetőségem nyílt erre, hosszas keresgélés után találtam ezt a magányos levelet, ahogy a patak egyik kövén feküdt. Nem volt egyszerű az állvány felállítása, gyakorlatilag a vízben. Igyekeztem erősen, biztonságosan kitámasztani az állványt, de végig az járt a fejemben, nem örülnék neki, ha a gép a falevél után vetné magát... Ebből a szempontból sikeres volt a mutatvány.

Egy indás kirándulás alkalmával a Vadálló-köveken keresztül a Prédikálószékhez indultunk. Nagy létszámú csapat gyűlt össze, jó hangulatban küzdöttük túl magunkat az út legnehezebb részén. A Vadálló-kövekhez érve páratlan látványban lehetett részünk. Ez az ellenfényes fotó az egyik szikla csúcsának "meghódítását" örökíti meg. További képek
itt.
N O V E M B E R

Pók Paula és Pók Pongrác románca rossz irányt vett, de végül jóra fordult minden ezen az öreg padláson. Paula azóta büszkén hever a Pongrác által kemény munkával készített hálóban. Sőt, ha igazak a hírek, nemsokára megérkezik az új családtag, Pók Pöttöm. Paula és Pongrác sztoriját
itt és
itt olvashatod.

Egy munkahelyi árubeszerzés eredménye ez a fotó, Szlovéniából, a Kamniki-Alpok csúcsaihoz közeledve. Sajnos, megállásra nem volt idő, az összes kép az autóból készült.
Egy nap alatt három országban kellett árut felvennünk, életem egyik leghosszabb és legszebb utazása volt.
D E C E M B E R

Említettem már, hogy szeretem a Múzeumkertet? Ezeket a könyvecskéket egy nem hagyományos karácsonyi vásáron találtam a Múzeumkertben. Más is szeret böngészni közöttük...:)

Végül, utolsónak egy nagyon friss kedvenc. Tegnap este a városligeti műjégpálya mellett, amikor a jégpálya már bezárt, az élet nem állt meg...
Mint ahogy az élet a következő évben sem áll meg.
Ezúton kívánok Neked sikerekben (ha fényképezel, akkor jó fényekben és szerencsés pillanatokban is) gazdag, nagyon boldog új esztendőt!
Hát ezek tényleg nagyon jók! :)
VálaszTörlésKöszönöm Pingu, örülök, hogy tetszett!:)
TörlésSok kedvencem van közöttük.
VálaszTörlésJó ezt olvasni, köszönöm!:)
TörlésMindig olvaslak,követlek..és egy fantasztikus érzékeny ,finom lélek vagy!..
VálaszTörlésEz nagyon kedves! Tényleg így látod?
TörlésKöszönöm szépen!:)
Sok jó kép van a két összeállításban, a legjobban a januári, márciusi és ez legutolsó műjégpályás tetszik!
VálaszTörlésAhogy Te is írtad, ennyire nehéz választani, hiszen ahányan vagyunk, annyifélék.:) Én egyszerűen csak a szívemre hallgattam, és nem a számokra.
TörlésKöszönöm, hogy megnézted!:)
Milyen jó kis év volt ez a 2013, fotók szempontjából mindenképpen, gratulálok! :)
VálaszTörlésKöszi Luca! Azért Te az új teléddel például Londonban sokkal jobb képeket készítettél!
TörlésDe azért Neked 2013 egyébként is eseménydús és eredményes év volt. Sok ilyet még!:)