2017. december 27., szerda

Sebi

Hatalmas, illatos csontok hullanak az égből, és én csak rágom, rágom őket veszettül. A csontok rendületlenül potyognak, de az étvágyam csillapíthatatlan.

Hatalmas mezők, virágos rétek mindenfelé, csak futok, futok, és nem fáradok. Akár a felhőkig is el tudnék futni.

Hatalmas szemek néznek, mosolyognak szeretettel rám. Bármikor kinyitom a szemem, biztonságban vagyok. Mindig látni fogom ezeket a szemeket.

2 megjegyzés :

  1. Kutyaálmok :) Örülök, hogy írsz is a képek mellé, szeretem a stílusodat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, Kati! Örülök, hogy mindig visszatérsz, és nézed/olvasod! :)
      Sajnos, ő már csak odafent álmodik.

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.

Korábbi bejegyzések

Rendszeres olvasók

Bejegyzés értesítő e-mail-ben

Rólam ennyit

Fotóm
Budapest, Hungary
„A festőnek nemcsak azt kell festenie, amit maga előtt lát, hanem azt is, amit magában lát. Ha azonban semmit sem lát magában, akkor hagyja abba annak festését is, amit maga előtt lát.” Caspar David Friedrich Azt hiszem, ez a fotózásra is igaz...

Bloggyűjtemény