2017. szeptember 17., vasárnap

Örök nyaralás

Még a nyár elején volt lehetőségem erre a tanyalátogatásra egy nagyon kedves mezőőr segítségével, egy alföldi városka közelében.
A látogatást megelőző napokban sokat esett, így a saját autóval elég nehézkes volt a hatalmas sárban a hosszú bekötőúton eljutni a tanyáig.
Kísérőnk tudta, hogy szívesen látott vendégek leszünk, és így is lett. A két hölgy (!), aki itt él, kissé gyanakodva (elég furán néztek ránk), de mégis kedvesen sietett elénk, ahogy leállítottam a motort.
Bemutatkoztunk egymásnak, majd előadtuk, hogy mi nagyon szeretnénk az ő portájukon kicsit szétnézni, és hát fényképezőgépet is hoztunk...
"Tessék csak!" - volt a válasz, és én csodálkozva pislogtam.
Ez a két ember annyira nyitott és őszinte volt, amilyenek talán csak a gyerekek tudnak lenni. Fantasztikusnak tartottam, ahogy mosolyogva vezettek körbe, közben pedig mi fotózgattunk.
A tanyát csak két marcona kutya őrizte, kerítés egy méter nem volt. Ahogy mondták: "Ugyan mitől kellene félnünk? Nem jár erre senki, nincs nekünk még vendégünk sem."
A fiatalabbikat (anya és lánya volt) megkérdeztem, nem hiányzik a civilizáció, az emberek, nem érzik úgy, hogy itt mindentől el vannak zárva? Teljes így az életük? "Teljes, persze. Én mindig itt éltem, nekem ez a természetes. Olyan, mintegy soha véget nem érő nyaralás." "Nem nehéz itt az élet? "Néha nehéz, főleg télen, de megoldunk mindent." - jött a válasz, és szemernyi kétségem sem volt, hogy ez így is van.
Mélyen gondolkodóba ejtettek a hallottak, látottak. Én városi gyerek vagyok, nekem meg az a természetes. De én ezt az életet, ezt az életről való "filozófiát" egy nagyszerű dolognak tartom, és csodálom ezt a két nőt.
Nem akartunk túl hosszú ideig vendéglátóink terhére lenni, ezért elköszöntünk, bár én még szívesen maradtam volna egy kicsit. Utoljára körbenéztem, kattant egy-két kép, majd elindultunk a kocsihoz.
Ahogy kinyitottam az autó ajtaját, láttam, mindketten ott álltak. Mint amikor az ember kikísér valakit.
Intettek. Mi visszaintettünk.
Kicsit szomorúan, de mégis boldogan, mosolyogva ültem be a volán mögé.

2 megjegyzés :

  1. Ezt már mesélted nekem, mégis jó volt olvasni, elgondolkodtatott újra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, nekem ez legalább akkora élmény volt, mint mondjuk a postojnai barlang, csak másképp! 🙂

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.

Rendszeres olvasók

Bejegyzés értesítő e-mail-ben

Rólam ennyit

Fotóm
Budapest, Hungary
„A festőnek nemcsak azt kell festenie, amit maga előtt lát, hanem azt is, amit magában lát. Ha azonban semmit sem lát magában, akkor hagyja abba annak festését is, amit maga előtt lát.” Caspar David Friedrich Azt hiszem, ez a fotózásra is igaz...

Bloggyűjtemény