2016. december 1., csütörtök

Elindult a nap

Az ember a hideg hajnalon a folyót pásztázza. Átfut a fejemen, hogy mennyire barátságtalan. A rideg összkép még hatalmasabbá, még félelmetesebbé , még titokzatosabbá teszi a Dunát.
Kelet felől erős, és egyre erősebb fények érkeznek, de a sűrű ködön próbálnak áthatolni, ami érdekes hatást kelt. A Duna tényleg dermesztő látvány, tekintetem egyre inkább a túlpart ellenfényben úszó, köddel viaskodó épületeit keresi.
Mit keresi! Kutatja, vizslatja.
A számtalan formát keresem. A házak részletei a ködbe vesző fény ellentétes iránya miatt rejtelmes sötétségbe bújnak. Nincsenek kapuk, ablakok, felbukkanó emberek, színek, sarkok, cserepek.
Csak sötét tömbök vannak, amelyek a részletek elvesztésével felértékelődnek, jelentőségük megnő, embereket képzelek oda. Semmi nem látszódik, csak az egyre inkább vakító, köddel szűrt fény és alattuk kémények, tűzlépcsők, antennák. Ébred a város.
Egyéb formákat is keresek. Jelentősebbeket, nemesebbeket.
Tornyokat, kiemelkedő balkonokat, szobrokat szúrok ki, emberalakokat. Megtöri a bérházak jellegzetes kontúrjait, kéményeivel, lépcsőivel. Hősök jönnek, ébredj ország!
A házak felett egyre több fehér pamacs jelenik meg, ahogy a füst a kéményekből a kinti hidegbe jut.
A madarak is megélénkülnek a folyó felett, csikorgó villamos hangja is eljut az agyamig.
Indul a nap.

Végül szemem megakad az épületek épületén, a világ egyik csodáján, ahogy számtalan karcsú tornyát nyújtogatja az ég felé.
Titokzatosabb és ijesztőbb, mint a Duna. Falai között talán takarítónők hada viaskodik porszívóikkal és porrongyaikkal. Lejjebb az utcán őrök várják a váltást kínjukban, ahogy a faggyal küzdenek.
E csodálatos épület falai között vajon mekkora személyzet dolgozik nap mint nap? Ők is érkeznek, reggeli megszokott kávéjuk emlékével zötykölődnek, és szállnak át kék buszról sárga villamosra.
Hideg van.
Elindult a nap. Értekezlet, szolgálati út, állásinterjú, dolgozat, műtét, baleset, rohanás, találkozó, nyelvvizsga, ki tudja, mennyi küzdelem, mennyi sors.

Fekete autó gördül az épület elé, az őr láthatóan megfeszül. Az akadály elhárul, az autó begurul a sötétbe, az őr körülnéz. Lassan talán itt a váltás.
Elindult a nap.

9 megjegyzés:

  1. Jó írás! Már nagyon hiányoztak a bejegyzéseid!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy öröm, ha tényleg így gondolod, nagyon köszi! :)

      Törlés
  2. Én is el szoktam igy gondolkozni..Ilyenkor egy másik világ csodájába csöppenünk bele..az ÁLOMVILÁGBA!cerezo..ezért szeretünk..<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A valóságból olykor tényleg jó kilépni, mert az teljesen becsavarodik. Bőven vannak dolgok, amin el lehet tűnődni... :)

      Törlés
  3. Akkor én most inkább hazamegyek. Iszom egy forró teát. Pokrócba burkolózom, és ki sem nézek addig míg nem jön a fény. 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nagyon vackoljál be, aztán majd tavasszal látjuk egymást... :D

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Harmadik próbálkozás a beírásra..
    A gondolataid erős hangulati töltést adnak a képeidhez. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy már egy ideje úgy érzem, a mai képtengerben a vizuális inger kevés (vagy ennek egyre durvábbnak/meghökkentőnek kell lenni), valamivel még segíteni (kényszeríteni)kell a nézőt, hogy figyeljen ránk. Persze ezért írunk blogot, de pl. kiállítás esetében ezt közel sem egyszerű megoldani. Részemről ezért a fotoesszé vagy riport vagy sorozat formájában sokszor könnyebben kifejezhető a mondanivalóm, mint egy képpel. Persze ennek oka lehet az is, hogy nem elég jó a koncentráció az egy képen, hogy belesűrűsödjön, amit mondani szeretnék. Bár én az egy kezemen meg tudnám számolni azokat a világhírű képeket, amelyek egy képen egy komplex helyzetet, érzést ki tudnak fejezni. (Ez most a savanyú a szőlő esete?)
    A lényeg, hogy a te képeid erősödnek a szavakkal. Nem gondoltál arra, hogy ezt valamilyen formában meg kellene mutatni más (blogon kívüli) formában is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, amit írsz.
      Az biztos, hogy újat mutatni igen nehéz. Vagy a fotóidban, a látásmódodban van valami, ami nem megszokott, vagy mindezt másképpen fejezed ki, ahogy írod, pl. a képet megtekintők megdöbbennek ezen.
      Egy kiállítást koncentrálni tudsz egy téma köré, ami a mondanivalót felerősíti.
      És igen, egy, vagy néhány fotóval nem biztos, hogy egyértelműen kijön, amit ki akartál fejezni.
      Lehet, hogy ezért fűzök gyakran elég intim, bensőséges gondolatokat a fotóimhoz, mert nem érzem őket elég erősnek, bár én úgy gondolom, nem követem a divatos irányzatokat, a képi világom meglehetősen egyszerű, nem szokványos.
      Szeretem, ha van erre a szöveges kiegészítésre időm, ha tehetném, mindig írnék valamit hozzájuk. (Egyébként szinte mindig többen kattintanak, ha a kép(ek)et gondolatokkal is megtámogatom.)
      Úgy érzem (és hát a számok is ezt mutatják), erre csak egy szűk (és viszonylag állandó) réteg kíváncsi, így igazából fogalmam sincs, hogyan tehetném ezt "közkinccsé" más formában. (Ötlet?)
      Köszönöm ezt a számomra nagyon hasznos, előremutató véleményt, igyekszem erőt meríteni, profitálni belőle.

      Törlés