Utazás Fantáziába

A piros autó sebesen robogott a széles országúton. Egy fiatal nő utazott benne.
Derék lány volt világéletében, mindenki szerette, aki ismerte. Becsülettel dolgozott, valahogy mégis úgy érezte, valami nem az igazi. Ha belenézett a tükörbe, néha olyan érzés fogta el, mintha egy ismeretlen nézne vissza.

Most viszont úton volt, és furcsa módon felszabadultnak érezte magát. Pedig kezdetben félt nagyon. De a gondolatok sorban elillantak, ahogy jöttek, és ő élvezte az utat.
Rálépett a gázra, és a kis autó engedelmeskedett. Vidámnak, dinamikusnak, tettrekésznek érezte magát.

Egyszer csak egy nagy kereszteződésbe ért. Az út szélén egy öregember ült, akinek ráncos volt ugyan a bőre, de a szeme, az olyan volt, akár egy húszévesé.
Tekintetük találkozott, a nő megállt.
- Jó napot Öregapám! Tudod-e, merre vezetnek ezek az utak?
- Nem vagyok én olyan öreg, de ha úgy tetszik, szólíts hát Öregnek. Már vártalak.
- Vártál? De..., de honnan tudtad...
- Tudom, ki vagy, ismerlek jól. De ez nem fontos. A kérdésedre válaszolva: jobbra Fantázia, balra az Álmok Köztársasága, ha pedig egyenesen mennél, Reményországba jutsz. A legtöbben egyenesen mennek, és nagy részük örökre rab lesz ebben a határtalan és teljesen szabad országban. Igaz, örök életük lesz cserébe. Vigyázz, a másik két ország sem fenékig tejfel! Fantasztikus szépségük mellett tele vannak veszéllyel. Mindháromba szabadon beléphet bárki, és addig marad ott, amíg csak szeretne.
A nő tanácstalanul nézett rá.
- Mindegy, merre mész, csak indulj! - mondta az öreg. - Találd meg, amire vágysz.

Ahogy befordult a Fantázia határán lévő alagútba, a színes fények elárasztották az autót.
A nő a visszapillantó tükörbe nézett, és tisztán látta önmagát.