
Sok idő a beszédre ma nincs, ezért egész röviden kívánok szólni néhány kérdésről.
A dolgozó nép, a munkásosztály, a parasztság népköztársaságunkban megtestesült hatalma számunkra szent, és szent kell, hogy legyen mindenki számára.



Sokat gondolkoztunk, hogy a Magyar Nép számára milyen szavakkal tegyük közzé ezeket a komoly, mély tartalmú képeket.
E feladat megoldásában elsősorban Pártunk egész tagságának és a munkásosztálynak egységes, határozott állásfoglalása a fő erő. Elvtársak, mi szavak nélkül is megértjük egymást!
A Párt vezetését az az eltökélt szándék hatja át, hogy kerülgetés nélkül, nyíltan szembenézzen mindazokkal a képi dokumentumokkal, amelyek még nem kerültek fel a blog oldalára. Egyúttal erre biztat minden munkást, parasztot és értelmiségi dolgozót, minden becsületes hazafit.
Munkások! Kommunista elvtársak! Állhatatosnak és szilárdnak kell lennetek, amíg ezeket a dokumentumokat végignézitek.
Pártunk Politikai Bizottsága hamarosan ismét jelentkezik új képekkel.
Erőt, egészséget a béke és szocializmus javára!










Többször jártam már fotózni a Tétényi fennsíkra, ez pont az emlékpark mellett van. Jártam már ott egyszer, tudtam, mi várna odabent. Kacérkodtam a gondolattal, hogy le kéne fotózni, de semmilyen használható ötlet nem jutott az eszembe, hogyan is kéne ezt jól csinálni. És most itt vagy te. Felülmúlhatatlan. Rendkívül kreatívan álltál a fotózáshoz, remek képeket készítettél, nagyon hozza a kommunista idők hangulatát, kifejezőek a képek. Gratulálok!
VálaszTörlésSzia Kati, én azért mégiscsak azt mondanám, hogy menjél. Kíváncsi lennék a képeidre.
TörlésNincs benne semmi felülmúlhatatlan, én ilyen vagyok, ilyennek láttam. Te meg máshogy látnád, és az egy izgalmas dolog lenne.
És köszönöm!
Nem voltam még az emlékparkban. Fotóid nagy hatással voltak rám, feltétlenül el fogok menni ide.
VálaszTörlésKöszönöm, nem fogod megbánni, erős hatású élmény lesz!
Törlés