

Képi orgazmus. Az ilyen képekre mondják, mint ezek itt. Képi orgazmust gyakran okoz például turistáknak, kezdő fotósoknak (amikor még keresik a témát, és mindent lefényképeznek) a napkorong horizont közeli tartózkodása, mozgása. Ez a jelző sem túl hízelgő, mert inkább a (túlszaturált) színeivel, mintsem a tartalmával hódít.

Klisé. Közhely. Nagyon röviden, saját szavaimmal, amikor valaki szarásig gyártja a megszokott, unalomig ismert végterméket, a kreativitás szikrája nélkül. Mint én itt.

Egyik kedvenc fotósomról, Vivian Maier-ról készült filmet pont a héten láttam. Vagy ha közelebbi példát akarok említeni, térben és időben egyaránt, akkor Vancsó Zoltán nevét említhetném. Vagy egy másik klasszikus, Robert Doisneau. De sorolhatnám még. Szóval, ha az ő képeiket nézem, az jut eszembe, hogy vehetek egyáltalán fényképezőgépet a kezembe. De ilyen képeket hogyan is vagyok képes készíteni, legalább ennyi. Legalább szikrája volna bennem a jó ízlésnek. Más műfaj, tudom, az ember, az utca komoly fotótéma.
De ezek...

Mégsem tudtam fotó nélkül tovább menni. Gyarló az ember.

Bizonyára sokunkban felmerültek már ezek a gondolatok. Nagyon nehéz megtalálni a határvonalat,hogy mi már a klisé...
VálaszTörlésHa valamin megpihen a szemünk,az valamiért tetszik-hat ránk,és az kell nekünk,"haza akarjuk vinni". Baj ez? nem .
Szerintem egyik sem klisé,giccs,de lehet,hogy lesznek olyanok,akik ezt mondják.Az általad felsoroltak tényleg nagyon jók,de a témájuk is más.(adjam kölcsön az ostoromat? most nem fotóztam...nem kell)
Szia Marcsi, köszönöm szépen!
TörlésIgazából csak gondolatokat akartam generálni. :) Ez sikerült is. :)
Igen, én is úgy gondolom, amíg valami örömet okoz, mindegy, hogy mit mondanak. Vigyük haza! :)
Cerezo, barátom! Én az összes ilyen jellegű fotót/fotódat imádom. Szeretem az ízlésficamig és azon túl szaladó giccses, klisé fotókat is. Remek ötlet a jelen posztod, hogy mi is a giccses, klisé... fotó, mert a fotóblogok commentjében kiváló forgalmat képes elszabadítani amihez én is szívesen becsatlakozok. De fontosnak tartom, attól hogy egy fototechnikát alkalmazva (sziluett) valami sokszor sokféle képen meg lett örökítve, még lehet szép! A kulcs szó a szép! Ezért fotóztad! A streetfotó nem igazán szép, inkább érdekes, figyelem felkeltő. Én nem is említeném egy lapon a két témát. Az tény, hogy ma már a fototechnika simán keze alá teszi a teljesen amatőr fotósnak egy előre definiált beállításként a sziluett fotózást, de ez sem nagy baj, csak emiatt van az hogy kicsit több a tiedhez hasonló fotóval találkozik az ember. Viszont már egy kis tudás is elég ahhoz, hogy észre vegyük a különbségeket és ha észrevettük, akkor már nem is tűnik klisének, vagy giccsnek! De ezen felül mindig jelen van minden fotónál a másik kulcsszó, a látásmód, ez határozza meg egy fotón azt hogy milyen besorolást kap a nemlétező skálán (vagy létezik, csak saját magunknak állítjuk fel) és ha ezen a listán, skálán te a giccsek közé rakod, akkor nyilván oda is való! De, ha publikálod, akkor szerintem szereted, (ne haragudj, hogy ilyen módon cáfollak) és te is szépnek tartod!
VálaszTörlés:-)
Szóval giccsre fel!
Szia Lala! Örülök, hogy leírtad a véleményed, valóban kíváncsi vagyok arra, mit gondolnak erről az emberek!
TörlésÉn imádom a sziluett fotókat, de nem a téma miatt választottam ilyeneket. Én úgy gondolom, ha valami szép, attól még bőven lehet giccses. A vízválasztó inkább az, hogy ezt hogyan tálalod. Ha egy képre azt tudod mondani, hogy szolid, kevésbé túlzó, van rá esély, hogy nem érezzük giccsnek.
A második meglátásoddal, a látásmóddal abszolút egyetértek. Nagyon nem mindegy a giccs, a klisé szempontjából. De attól, hogy közzéteszem, mert (valóban) szeretem, attól még lehet orbitális giccs.
A példák valóban messze vannak az ilyen stílusú képektől, de az is fotózás, sokkal több hozzájuk kapcsolódó gondolattal, érzelemmel. Néha limonádé filmeket is kell nézni... :)
Sokat lehet tanulni mások véleményéből, elgondolkodni rajtuk elalvás előtt. Azonban még így is elég határozatlannak érzem azt a bizonyos határt, még mindig kicsit homályos a giccs, a közhely fogalma. Biztos vagyok benne, ha majd egyszer azt mondhatom, hogy már háromszor annyi ideje fotózgatok, mint ebben a pillanatban, akkor érezni, tudni fogom a választ erre a polémiámra.
Köszönöm a hozzászólásodat, és hogy megnézted ezeket a giccsgyanús képeket! :)
Igen..egyetértek..a giccs az a cirkalom,bozrzadalom,ami gyártott..és mű..és izlés nélküli..de a fotokon szereplő giccsek ha megfelelően vannak megközelitve akkor nem giccsek..csak maga a tárgy az..amugy....nehéz ezt teljesen megfogalmazni..az ember nem vágja oda a szomszédjának hogy te biza ez a virágkompozicio..ez egy giccs hanem inkább ugy válaszolok.hogy "nekem nem tetszik"..:)ugysem tudunk a giccs elen harcolni..
VálaszTörlés