2014. augusztus 22., péntek

Képi orgazmus, klisé, giccs

Képi orgazmus, klisé, giccs. Amikor ezeket a szavakat, jelzőket meghallom, elhúzom a számat. Mert nem szeretem a giccset. Ízléstelen, figyelemfelkeltő, mondanivaló, kreativitás nélkül. Giccs lehet akár a fenti fotó a lenti képekkel együtt. Ezekről nekem a giccs szó is eszembe jutott, pedig távol álljon tőlem, hogy giccset gyártsak.

Képi orgazmus. Az ilyen képekre mondják, mint ezek itt. Képi orgazmust gyakran okoz például turistáknak, kezdő fotósoknak (amikor még keresik a témát, és mindent lefényképeznek) a napkorong horizont közeli tartózkodása, mozgása. Ez a jelző sem túl hízelgő, mert inkább a (túlszaturált) színeivel, mintsem a  tartalmával hódít.
Klisé. Közhely. Nagyon röviden, saját szavaimmal, amikor valaki szarásig gyártja a megszokott, unalomig ismert végterméket, a kreativitás szikrája nélkül. Mint én itt.
Egyik kedvenc fotósomról, Vivian Maier-ról készült filmet pont a héten láttam. Vagy ha közelebbi példát akarok említeni, térben és időben egyaránt, akkor Vancsó Zoltán nevét említhetném. Vagy egy másik klasszikus, Robert Doisneau. De sorolhatnám még. Szóval, ha az ő képeiket nézem, az jut eszembe, hogy vehetek egyáltalán fényképezőgépet a kezembe. De ilyen képeket hogyan is vagyok képes készíteni, legalább ennyi. Legalább szikrája volna bennem a jó ízlésnek. Más műfaj, tudom, az ember, az utca komoly fotótéma.
De ezek...
Mégsem tudtam fotó nélkül tovább menni. Gyarló az ember.

5 megjegyzés:

  1. Bizonyára sokunkban felmerültek már ezek a gondolatok. Nagyon nehéz megtalálni a határvonalat,hogy mi már a klisé...
    Ha valamin megpihen a szemünk,az valamiért tetszik-hat ránk,és az kell nekünk,"haza akarjuk vinni". Baj ez? nem .
    Szerintem egyik sem klisé,giccs,de lehet,hogy lesznek olyanok,akik ezt mondják.Az általad felsoroltak tényleg nagyon jók,de a témájuk is más.(adjam kölcsön az ostoromat? most nem fotóztam...nem kell)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Marcsi, köszönöm szépen!
      Igazából csak gondolatokat akartam generálni. :) Ez sikerült is. :)
      Igen, én is úgy gondolom, amíg valami örömet okoz, mindegy, hogy mit mondanak. Vigyük haza! :)

      Törlés
  2. Cerezo, barátom! Én az összes ilyen jellegű fotót/fotódat imádom. Szeretem az ízlésficamig és azon túl szaladó giccses, klisé fotókat is. Remek ötlet a jelen posztod, hogy mi is a giccses, klisé... fotó, mert a fotóblogok commentjében kiváló forgalmat képes elszabadítani amihez én is szívesen becsatlakozok. De fontosnak tartom, attól hogy egy fototechnikát alkalmazva (sziluett) valami sokszor sokféle képen meg lett örökítve, még lehet szép! A kulcs szó a szép! Ezért fotóztad! A streetfotó nem igazán szép, inkább érdekes, figyelem felkeltő. Én nem is említeném egy lapon a két témát. Az tény, hogy ma már a fototechnika simán keze alá teszi a teljesen amatőr fotósnak egy előre definiált beállításként a sziluett fotózást, de ez sem nagy baj, csak emiatt van az hogy kicsit több a tiedhez hasonló fotóval találkozik az ember. Viszont már egy kis tudás is elég ahhoz, hogy észre vegyük a különbségeket és ha észrevettük, akkor már nem is tűnik klisének, vagy giccsnek! De ezen felül mindig jelen van minden fotónál a másik kulcsszó, a látásmód, ez határozza meg egy fotón azt hogy milyen besorolást kap a nemlétező skálán (vagy létezik, csak saját magunknak állítjuk fel) és ha ezen a listán, skálán te a giccsek közé rakod, akkor nyilván oda is való! De, ha publikálod, akkor szerintem szereted, (ne haragudj, hogy ilyen módon cáfollak) és te is szépnek tartod!
    :-)
    Szóval giccsre fel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lala! Örülök, hogy leírtad a véleményed, valóban kíváncsi vagyok arra, mit gondolnak erről az emberek!
      Én imádom a sziluett fotókat, de nem a téma miatt választottam ilyeneket. Én úgy gondolom, ha valami szép, attól még bőven lehet giccses. A vízválasztó inkább az, hogy ezt hogyan tálalod. Ha egy képre azt tudod mondani, hogy szolid, kevésbé túlzó, van rá esély, hogy nem érezzük giccsnek.
      A második meglátásoddal, a látásmóddal abszolút egyetértek. Nagyon nem mindegy a giccs, a klisé szempontjából. De attól, hogy közzéteszem, mert (valóban) szeretem, attól még lehet orbitális giccs.
      A példák valóban messze vannak az ilyen stílusú képektől, de az is fotózás, sokkal több hozzájuk kapcsolódó gondolattal, érzelemmel. Néha limonádé filmeket is kell nézni... :)
      Sokat lehet tanulni mások véleményéből, elgondolkodni rajtuk elalvás előtt. Azonban még így is elég határozatlannak érzem azt a bizonyos határt, még mindig kicsit homályos a giccs, a közhely fogalma. Biztos vagyok benne, ha majd egyszer azt mondhatom, hogy már háromszor annyi ideje fotózgatok, mint ebben a pillanatban, akkor érezni, tudni fogom a választ erre a polémiámra.
      Köszönöm a hozzászólásodat, és hogy megnézted ezeket a giccsgyanús képeket! :)

      Törlés
  3. Igen..egyetértek..a giccs az a cirkalom,bozrzadalom,ami gyártott..és mű..és izlés nélküli..de a fotokon szereplő giccsek ha megfelelően vannak megközelitve akkor nem giccsek..csak maga a tárgy az..amugy....nehéz ezt teljesen megfogalmazni..az ember nem vágja oda a szomszédjának hogy te biza ez a virágkompozicio..ez egy giccs hanem inkább ugy válaszolok.hogy "nekem nem tetszik"..:)ugysem tudunk a giccs elen harcolni..

    VálaszTörlés