2014. május 13., kedd

Emlékszem...

 ...amikor beértem a célba. Földöntúli öröm öntött el, és már csak egy vágyam volt: nyerni egy "Tatai Tó-futás" pólót.


 Lehettem vagy 10-11 éves. Rendszeresen indultam a tatabányai háztömb körüli futóversenyeken, amelyek a tatabányai iskolák között kerültek kiírásra. Ezeket általában meg is nyertem. A Tó-futás az más volt... Nagyon büszke voltam magamra, két perccel a felnőtt szintidőn belül futottam a hét kilométert, ami 28 percembe került. A célban rengetegen megtapsoltak.
Én büszkén feszítettem volna egy ilyen pólóban! Végül póló helyett három darab süvegcukrot nyertem, ami a másik lehetséges nyeremény volt a távot végigfutó gyerekek számára.
El nem tudtam képzelni, mi a rossz nyavalyát kezdjek három kúp alakú, kőkemény cukortömbbel. Akkor még fel sem merült bennem a lehetőség, hogy hozzávágom a sorsolást vezető néni/bácsi fejéhez, egymás után mind a hármat. Végtelenül csalódott voltam...



 A cukrok végül megmaradtak, a néni/bácsi megúszta. Én azonban többször visszatértem ide, párszor még körbefutni a tavat. Aztán később újra életem szerves részévé vált Tata, bár a középiskolába Esztergoma jártam. Katonai szolgálatra viszont Tatára vezényeltek, emiatt aztán még kedvesebb lett nekem ez város. Pedig nem így indult...



 ...amikor beléptem sokadmagammal a laktanya kapuján. Ahogy masíroztunk a nem túl kedves (kávéval sem kínált minket...) tiszt úr után, ahogy kétségbeesve hallgattam az út két oldalán összeverődött öreg katonákat ("Iszunk a véretekből! Kopasz g.cik!"), ahogy elkaptam a felém hajított fertőtlenítő szagú gyakorlót, a használt surranót, az járt a fejemben: "Tatára biztos be nem teszem többet a lábam. Már ha túlélem ezt a fogolytábort, és egyszer az életben kijutok innen... Vajon belőlem is ilyen állat lesz?"





Azt hiszem, sikerült megőriznem emberi méltóságomat, bár keresztülmentem pár olyan történésen, ami csak a honvédségre volt jellemző. Maradtam még hat évet, megismertem rengeteg őrültet és sok későbbi barátot. Olyan sztorikat láttam és éltem át, amin ma már csak jókat kuncogok.:)

Íme, az egyik kedvenc történetem: Az ügyeletes tiszt gyanúja szerint a kimaradásról késő kiskatonák a vasútállomáson lévő restiben ragadtak. Nyomban ki is küldött egy tiszthelyettest, hogy ellenőrizze a feltételezés helyességét, ha megtalálja a katonákat, azonnal hozza őket a laktanyába.
A tiszthelyettes azonban csak nem akart visszaérkezni. Hosszas várakozás után a tiszt maga vette kezébe a dolgot, magához rendelte a sofőrt. Első útja a resti felé vezetett.
A gyanú beigazolódott: a katonák "néhány" üveg sör társaságában nem vettek tudomást az idő múlásáról. Továbbá megtalálta a keresésükre küldött tiszthelyettest is.
Épp az asztalon táncolt...



Egyszóval T A T A mindig kedves marad a számomra. Aki teheti, látogassa meg, gyönyörű város!
Ráadásul nekem még érdekes is...;)

Ja, és drága húgom! Boldog születésnapot!:)

11 megjegyzés :

  1. Nagyon hangulatos beszámoló, szépek a képek és az élmények nagy része ismerős számomra is :) Abszolút aktuális, most vasárnap, május 18-án lesz az idei Tó-futás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, bizony, pont most lesz...:)
      Köszönöm!
      Hát igen, földi vagy!:)

      Törlés
  2. Nekem is tetszett ahogy "összeboronáltad" a lirai fotókat a tatai képekkel..csodálatos város..sokszor jártam arra..és mindig hangulatos..nem csoda hogy beleszerettünk..<3..a képek meg gyönyörüek..a fára mászóü borostyán..meg a fű..meg a zöldek..Nagyon szépek..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Márta, köszönöm, hogy rendszeresen gondolataiddal toldod meg látogatásaidat. Örömmel olvasom őket, és hát csak a hozzászólások visznek életet egy blogba.:)

      Törlés
  3. Szerencse, hogy még visszatértél! Élvezettel olvastam a történetedet, és néztem a képeket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vannak helyek az ember életében, hogy vastagabban fog a tinta, amikor élete története íródik. Nekem Tata ilyen.
      Köszönöm Kati!:)

      Törlés
  4. Azok a csillagok az égen a nyárfa virágai?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. Úgy hullott, mint a hó...
      Láttam, Te is havat vadásztál, tavasszal.:)

      Törlés
  5. Nahát... Remek fotók! És ez a visszaemlékezés. Köszönöm, hogy megosztottad velünk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Klau, Tatáról nekem ilyesmik ugranak be...:)
      De a leírt két epizód meghatározó volt számomra, végül is nem titok.:)

      Törlés

Korábbi bejegyzések

Üzemeltető: Blogger.

Rendszeres olvasók

Bejegyzés értesítő e-mail-ben

Rólam ennyit

Fotóm
Budapest, Hungary
„A festőnek nemcsak azt kell festenie, amit maga előtt lát, hanem azt is, amit magában lát. Ha azonban semmit sem lát magában, akkor hagyja abba annak festését is, amit maga előtt lát.” Caspar David Friedrich Azt hiszem, ez a fotózásra is igaz...

Bloggyűjtemény