A tender

Tamron Adaptall II 24/2.5

Melák Tóni óvatosan, lépésről-lépésre haladt a kerítés mellett. Igyekezett beleolvadni környezetébe, ezért aztán nagyon előrelátóan zöld ruhát (mondjuk inkább szakadt rongyok voltak azok) vett fel.

Néha muszáj volt bejönnie a városba, ha nem akart éhen halni. Ilyenkor a kidobott ételt, maradékot gyűjtötte be, de bizony volt, hogy éhen maradt.
Tóni az erdőben élt, de az erdő nem biztosított számára megélhetést. A helyzet az volt, hogy egy születési rendellenesség miatt - ezt beszélték legalábbis - Tóni hatalmasra nőtt, ráadásul nem volt szegény egy észkombájn. Ő maga a szüleit nem ismerte, azt sem tudta hát, kicsoda ő.

A városban Dorongként emlegették, és ez a gúnynév hűen mintázta méretét és szellemi képességeit egyaránt.
Nem kedvelték őt, mindig valami csúfságot műveltek vele. Öklének egyetlen csapásával agyonüthetett volna mindenkit, de annyira jámbor volt, hogy sosem tette. Az erdőben sem lett volna képes még egy bogarat sem megölni. Ezért aztán éhezett. Amolyan város bohóca lett belőle.

Voltak néhányan, akik - titokban - kedvelték és támogatták egy kis étellel, de ez csak az életben maradáshoz volt elég.

Most nagyon éhes volt, halkan settenkedett. Már amilyen halkan ekkora tömeggel mozogni lehet.
Egyszer csak zajt halott, megállt, lefagyott. Nem látott senkit. Éppen indult volna tovább, mikor ezt hallotta: "Megállj Dorong, miben töröd a fejed!!!?" Megpördült volna, ha óriás teste nem akadályozta volna ebben. Ijedtében pont ráesett a kerítésre, ami mellett éppen állt. Fájdalmasan felbődült, nagyon megütötte magát.
Felnézett, tudta már, kit fog látni.
A Politikus volt.

A Politikus állandóan üldözte, de ő nem tudta miért. Állandóan pénzt akart tőle, az pedig soha nem volt neki.
A Politikus tiszta erőből rúgott a lába közé. Tóni összerándult a fájdalomtól.
"Dorong, fordítsd csak ki a zsebeidet!
"De hát nincs pénzem, sose volt!"- hebegte Tóni.
"Akkor kölcsönkérsz! Mindenkinek fizetnie kell!"
"De miért? Én nem csináltam semmit..."
"Mindenki adózik, aki az utcát használja! Azt hiszed, te kivétel vagy?"
Közben Tóni ha nehezen is, de felkászálódott. Hatalmas teste tehetetlenségének következményeképpen a kerítés teljes mértékben eldeformálódott.
Megérezte a lehetőséget, kihasználta, hogy a Politikus a táskájában keresett valamit. Termetéhez képest villámgyorsan megfordult és elszaladt.

A Politikus kaján vigyorral nézett utána. Szánalmasnak találta ezt az agyatlan hústömeget. Tudta, hogy nincs pénze, de mindenkinek fizetnie kell, és kész!
Megtalálja majd a módját, hogyan húzzon belőle hasznot.

Ránézett a kerítésre, és elhúzta száját. Az idióta után nekem kell megcsináltatnom a kerítést, gondolta. Nem baj, holnap lekeríttetem a környéket, aztán majd sohanapján megcsináltatom. A látszat meglesz.
Felnevetett.

Hirtelen hatalmas ötlete támadt! Ez az! Az nem lehet, hogy rosszul járjon! Nem is fog!
Tendert fog kiírni a kerítés helyrehozatalára! Az lesz ám a tender, he-he-he!
Aranybánya! Apád-anyád ide jöjjön!

Ismét hangosan felnevetett, és elindult hazafelé. A gondolatai lassan a vacsorára terelődtek, mert nagyon éhes volt.
Felhívta titkárát, hogy foglaljon asztalt a város legdrágább éttermébe.
Mosolyogva folytatta útját.