A por

MIR 35/2

Sebesen száguldott a galaxisban, az ellenszél erőszakosan kényszerítette hátra agyarait. Vadállatnak, vérengző bikának érezte magát.
Süvített a glájsz. A pixráják visszavonultak, de most nem ismert lehetetlent. Hatalmas falakat, széles utakat akart, amelyeket meg lehet mászni, át lehet kelni. Izmos lábai kordinálatlanul kórtak a barlagányban. Elsöprő volt.
Boldog fejét előreszegve repült, végig a csarmálison, szarvai egyetlen mozdulatával szórta a rátámadó vérmálikonyokat.
Utolért egy pixráját. Vöröslött a teste a nyomorultnak. Megállt előtte, szemével égette szénné. A pernyék lassan elszálltak a galaxis peremén.
Csak ő volt igazán, meg a sebesség. Háza, hazája lerepült a huzatban, egy hatalmas borlakának vágódva széthasadt. Szemében élesen csillogott a sárgmány.
A fantasztikus megvakulásban utoljára látta bérgazdáját, aki üvöltő Csákk Noriszként folytatta az ámokszaladta peresztelgetést. Vér folyt.

Aztán mintha egy idővágatban érezte volna, egy valóságosnak tűnő ocsmány csiga lehelménye perzselte nyakát.
Ahogy felnézett, megvolt a látása: egy rohadt csiga volt, mászott felé.

Hősünk, a kis házas csiga gondolt egy merészet a saját érdekében: benyúlt a házába és elővett egy kis tasakot.
Szippantsunk hát még ebből a fehér porocskából, gondolta.