Pontosan hét évvel ezelőtt Budapest belvárosában tartottam kezemben életem első fényképezőgépét, egy zoomkirály kompaktot.
Szerettem fotózni, sokat is fotóztam. Hamar kitapasztaltam az amúgy jó kis Panasonic-ot, és gyorsan rájöttem, hogy ennek a gépnek határozottan megvannak a korlátai.
Egy év múlva megváltam a Panától és egyet léptem felfelé: egy belépő szintű DSLR boldog tulajdonosa lettem.
Kitágult a világ, rengeteg lehetőséget tartogatott főként a nagyobb szenzor, ennek minden előnyével.
Aztán néhány év múlva, de főleg a tavalyi évtől valahogy megváltozott minden. Kevés időm maradt fotózni. Pontosan azt éreztem elveszni, amiért én a fotózást igazán megszerettem: kikapcsolt, és minden pillanatát élveztem. Gyakran nem volt nálam a fényképezőgép, amikor jó lett volna, ha ott van, ha meg nálam volt, akkor nehéz volt, nagy volt, teher volt.
Az idei év elején az is eszembe jutott, hogy abbahagyom a fotózást.
Végül egy véletlen folytán úgy alakult, hogy régi, ám elérhetetlen vágyam teljesült. Beléptem a full frame táborba úgy, hogy közben méretben és súlyban is előreléptem, vagyis könnyebb lett minden.
Ez csak egy tükör nélküli gép formájában válhatott valóra, ebből pedig, ha nem tévedek, egy van jelenleg a piacon.
Ehhez viszont meg kell, kellett válnom minden felszerelésemtől. Rendszercsere. Ezt nagyon nem akartam, de ez volt a FF ára...
Így pedig már adta magát: "fillérekért" beszerezhető manuális objektívek felé fordulok.
Hogy ez előrelépés vagy ellenkezőleg, visszalépés, az nézőpont kérdése.
Én úgy gondolom, ezzel egy kicsit a "klasszikus" fotózásba is belekóstolhatok, még ha nem is filmes géppel, hanem modern, nagy tudású masinával. De nincs többé autófókusz. Pá pá.
Ezek az objektívek nemcsak jóval olcsóbbak, hanem kisebbek, könnyebbek, és gyakran jobb félépítésűek is (bennük van az anyag). A képek születésének pillanatában egy 58 mm-es Helios állt rendelkezésemre.
Egyenlőre ügyetlenül próbálkozom.
Az első képek közül néhány, egy kis wekerlei tavasz:
Helios 44M 58/2
Helios 44M 58/2
Helios 44M 58/2
Helios 44M 58/2
Helios 44M 58/2
Helios 44M 58/2
Helios 44M 58/2
Helios 44M 58/2
Helios 44M 58/2
Helios 44M 58/2
Helios 44M 58/2
Helios 44M 58/2
Helios 44M 58/2
Helios 44M 58/2
Helios 44M 58/2
Helios 44M 58/2
Helios 44M 58/2
Helios 44M 58/2
Szépen rajzol ez az obi! De azért nagy bátorság volt a csere :)
VálaszTörlésA full frame miatt megérte! :) Én nagyon boldog vagyok, hogy így lehetőségem nyílt erre. Izgalmas lesz! :)
TörlésSok sikert kívánok hozzá! Kívánom, hogy sok lehetőséged legyen használni,és leld benne örömödet, mert nagyon hiányoznak a fotóid és a látásmódod!
VálaszTörlésKedves, hogy ezt mondod, Kati! Köszönöm! :)
TörlésHajrá, és figyeljük a fejlődés folyamatát, hátha egyszer mi is felnövünk a FF-re :D
VálaszTörlésIgyekszik az ember... :)
Törlés