2018. január 23., kedd

Owly

Michael Owl (eredeti nevén Bagoly Mihály) szúrós szemmel próbálta megijeszteni és elűzni az őt fényképező embert. Nem egy állatkerti látványosság ő. Még ilyet!
De nemhogy elment volna a kíváncsi, mások is odajöttek. Pedig saját megítélése szerint elég szigorúan nézett. Lehet, hogy már ez sem megy, gondolta. Nem vagyok fiatal...
Az emberek számára és bővebb családja számára semleges lények voltak. Amíg nem zavarták nyugalmát, felőle tótágast is állhattak, az pedig elég ritkán fordult elő.
Most viszont kifejezetten idegesítette az emberi lény. Rossz kedve volt.
Éhes volt, mert nem úgy sikerült az éjszakai vadászat, ahogy elképzelte.

Owly, mert barátai így szólították, a ködös Albionból tért vissza Magyarországra.
23 évvel ezelőtt a vészes pocokínség idején elhagyta az országot, és Angliába repült. Az esős szigetországban nem érezte rosszul magát - hisz mégiscsak több, mint 20 évig volt ott -, de az ottani időjárás megkeserítette életét. Kaja volt bőven, hiszen nagyon kevesen vállalták be a rossz körülményeket. Neki viszont a hosszú évek alatt ízületi problémái lettek a nyirkos levegőtől. Nehezebb napokon még az is kínszenvedés volt, hogy ételről gondoskodjon családja és önmaga számára. Voltak napok amikor éhen maradtak.
Ez év májusában fiókáik születtek. Egy alkalommal, amikor egyetlen pocok nélkül tért haza, az asszony sírni kezdett. A gyerekek éhesen tátogtak. Szörnyű volt.
Másnap reggelre az asszony a gyerekekkel együtt lelépett. Owly agyán az öngyilkosság gondolata is átfutott, bizisten odaadja magát egy sólyomnak!

Végül nem tette, és pár nap múlva hírnök érkezett. Egy korábbi, magyarországi komája hívta haza. Nem sokat gondolkodott, bár nem volt biztos benne, hogy végig bírja majd az utat. Tudta, megkeseredett, megöregedett. A cimborája szerint otthon újra igazi kánaán van, egyre többen térnek haza.
Másnap hajnalban, minden mindegy alapon elindult. Fajának több egyedével utazott együtt, kellemes út volt.
Büszke volt a nemzetségre, aminek tagja volt. Voltak fajánál magasabban jegyzett, előkelőbb bagolyfajták is, de ő bizony egy erdei fülesbagoly volt, és ezt egyáltalán nem bánta. Bár azt az okostojást, aki az erdei nevet adta nekik, szívesen megbúbolná, ugyanis mindenhol éltek, csak éppen erdőben nem.

Már fél éve újra itthon volt. Meghízott. Nem kellett sokat küzdeni a pockokért, egerekért, volt elég. Szeretett aludni, pihenni, volt is rá ideje.
Rossz napjain azonban előfordult, hogy semmi sem sikerült, és éhesen maradt. Reumás ízületei gyakran felmondták a szolgálatot. Egykoron gyönyörű füle összement. Gyorsasága, és bizony magabiztossága megkopott.

Az elmúlt éjszaka is ilyen volt. Korgott a gyomra. Komája a felette lévő ágon elégedetten nézett ki fejéből, már majdnem aludt. Ő meg le nem tudta hunyni a szemét egyetlen percre sem.
Az emberek odalent egyre többen lettek, ami még inkább bosszantotta.
Pfööjjj, az anyátok úristenit, köpött egy jó nagyot.
Újra megpróbálta lehunyni a szemét és aludni egy kicsit. Fáradt volt, lassan-lassan álomba szenderült...

...egy teremben volt, a teremben emberi gyermekek ültek. Mindegyikük őt nézte. Ménkő ezekbe az emberekbe! Megpróbált elrepülni, de nem tudott megmozdulni. Nem mozgott a lába, nem mozgott a szárnya, sem a csőre...! Az egyik gyermek baglyos pólót viselt...! Neee!! Úristen!!! Szégyenszemre kitömött bemutató példányt csináltak belőle!! Nem lehet...

...hirtelen felpattant a szeme, izzadságban úszott. Már megint rémálmai voltak. Holnap reggel újra elmegy doktor Bubóhoz. Megkönnyebbült.
Sötétedett. A többiek lassan készülődtek a vadászatra.
Megtörölte homlokát, mélyet sóhajtott és felemelkedett.


2 megjegyzés :

Üzemeltető: Blogger.

Korábbi bejegyzések

Rendszeres olvasók

Bejegyzés értesítő e-mail-ben

Rólam ennyit

Fotóm
Budapest, Hungary
„A festőnek nemcsak azt kell festenie, amit maga előtt lát, hanem azt is, amit magában lát. Ha azonban semmit sem lát magában, akkor hagyja abba annak festését is, amit maga előtt lát.” Caspar David Friedrich Azt hiszem, ez a fotózásra is igaz...

Bloggyűjtemény