2015. március 22., vasárnap

Aki látta már, és aki látni fogja - Wekerletelep

Amikor először jártam itt, tátott szájjal róttam az utcákat, tereket. Akkor is készült néhány fotó, amelyeket közzétéve valaki szerette volna egy wekerlei oldalon publikálni őket. Beszédbe elegyedtünk, én említettem, milyen lenne itt élni. Hát költözzetek ide, válaszolta. Hát, gondoltam, az maga lenne az álom...
Most itt, Wekerletelepen alakul, épül, szépül pici házunk, az álom teljesült. Hihetetlen, de most nem erről akarok írni.
Mostantól mindennap részese leszek ennek az utánozhatatlan hangulatnak, ennek a lepusztult, de bájos romantikának, amit első ottjártamkor is észleletem.
Hihetetlen hely, az atmoszférája megragad és nem enged.
A tipikus kertváros, ahol mintha minden másképp működne, mint Budapesten általában.
Szinte ugyanolyan házak, minden utcában, mégis mindegyik más. Mindegyik tartogat valamit annak, aki arra sétál.

Ha nem hallottál még Budapestnek erről a városrészéről, röviden néhány tény és érdekesség.
A Kispesthez tartozó telep az 1900-as évek elején épült munkások részére. Főtere terveire külön pályázatot írtak ki, amelyet Kós Károly nyert meg, a tér ma az ő nevét viseli. A hatalmas mennyiségű fa, virág, több parkos tér nem véletlen: már építésekor ötvenezer fát ültettek el. A kisméretű telkekből álló telep mértanilag teljesen szabályos. A kék metró utolsó előtti megállójánál található a telep északi csücske.

Ha Wekerle történetére részletesebben is kíváncsi vagy, azt néhány érdekességgel együtt megtalálhatod akár a Wikipedia oldalán is.

De itt most a képeké a főszerep.
Wekerletelep kicsit másképp, változatos színei helyett koncentrálj most kizárólag a részletekre.


















8 megjegyzés :

  1. Szia Laci! Nem emlékszem,hogy jártam volna itt...kedvet csináltál hozzá.Nagyon hangulatosak a képeid...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! Érdemes megnézni, biztos, hogy tetszene Neked! :)

      Törlés
  2. Sokszor terveztem, hogy eljövök ide. Újra kedvet kaptam! Szeretem a részleteidet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes hely, kicsit olyan fordított világ... :)
      Köszönöm!

      Törlés
  3. Sajátos, kicsit komor de különleges atmoszférát sugároznak ezek a fekete-fehér fotók. Wekerle valóban egy különleges hangulatú része Budapestnek, engem is nagyon megfogott, amikor először ott jártam néhány éve. Épp akkor kezdtem el egy kompakttal ismerkedni a digitális fotózással (nem is lettek túl jók a képeim), s az egyik fotós sétám éppen a Wekerlén volt. Sokszor gondoltam rá, hogy újra el kellene már menni, de a gondolat még nem öltött elhatározást...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor itt az ideje, hogy a gondolat elhatározást öltsön. :)
      Köszönöm a látogatásod! :)

      Törlés
  4. Sejtelmes fények,nosztalgia,elmúlás,remény kedvesség,egyszerüség....amit sugároznak a képek..és nem utolsósorban.Béke,és csend..tehát az amire minden ember vágyik..és ha ez megtalálható épp a fővárosban..akkor főnyeremény..Én is kiváncsi lennék rá..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bízunk benne, hogy valóban főnyeremény. :)
      Ha erre jársz, szívesen látunk!

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.

Rendszeres olvasók

Bejegyzés értesítő e-mail-ben

Rólam ennyit

Fotóm
Budapest, Hungary
„A festőnek nemcsak azt kell festenie, amit maga előtt lát, hanem azt is, amit magában lát. Ha azonban semmit sem lát magában, akkor hagyja abba annak festését is, amit maga előtt lát.” Caspar David Friedrich Azt hiszem, ez a fotózásra is igaz...

Bloggyűjtemény