Mozgásban a város

Valamelyik nap a héten már annyira szenvedtem a fotózás hiányától, hogy reggel munkába menet fogtam a masinát egy nagylátószögű optika társaságában, és a táskámba csúsztattam. Elhatároztam, hogy a melóhelyről egyből nyakamba veszem a várost. (A korábbi bejegyzés fotója is ennek a napnak a termése...)

Nem volt határozott elképzelésem a témát illetően, de ugye azzal tisztában voltam, hogy csak a város fényei fognak rendelkezésemre állni, hiszen öt felé már sötét van. A nagylátószögű optikával az volt a tervem, hogy viszonylag rövidebb záridőket is képes leszek kitartani vele (reciprok szabály) szűkebb blende mellett.
Kiszálltam a metróból a Deák téren, és a véletlenre bíztam magam. Fogalmam sem volt, mit fogok találni, amit érdemes fényképezni. Kóvályogtam kicsit, majd elindultam az Astoria felé.
Egyszer szembe jött egy bringás, majd még egy. Majd öt, tíz, rengeteg.
Tudtam már, hogy a mozgást fogom fotózni. Beálltam egy 1/15 és 1/30 közötti záridőre, ami elég rövid idő ahhoz, hogy ha ügyes vagyok, csak az lesz éles, amit akarok.
A mozgást kétféle módon tudom megmutatni: vagy a mozgó alak, tárgy éles (svenkelés) és a környezet elmosódott, vagy a háttér éles és a mozgó objektumot "mozdítom be". Ez a záridő mindkét változatnak megfelelt: könnyedén kitartom (mert nem remeg a kezem :)), hogy ne mozduljon be, amit akarok viszont, egyszerűen el tudom mosni. A fenti képen a gyalogosokkal elindultam a zebrán, mozgás közben exponáltam, a háttér mégis éles maradt.
Szóval jöttek a bringások szép sorban. Aki ki szeretné próbálni, a Deák tér és a Kálvin tér közötti szakasznál alkalmasabbat szerintem nem talál.

Először a mozgó bringásokat "gyorsítottam fel, mondanom sem kell, hogy ez a sokkal könnyebb. Csak stabilan kell tartani a gépet.
A másik módszer nehezebb és gyakorlást igényel. Svenkelésnek hívják, ekkor a fényképezőgéppel lekövetem a mozgó alakot, vagyis elhúzom a gépet a mozgás sebességét lekövetve, és közben exponálok. Ha sikerül folyamatosan, stabilan követni a géppel a bringást, autót vagy éppen Usain Boltot, akkor az éles marad.

Álltam a nagy kereszteződésekben hosszabb ideig és figyeltem a város ritmusát, lüktetését. Élmény volt nézni a lámpák váltásait, a bizonyos időközönként ismétlődő forgalmi helyzeteket. Ott álltam a város szívében, és a veszett zajon keresztül is hallottam annak dobbanásait. Tudom, hülyén hangzik, de akkor, ott mindezt olyan felemelő érzésnek találtam, mintha fent állnék a Pilis tetején.

Ennyi képet találtam közzétehetőnek, amelyek így vagy úgy, a rohanó, soha meg nem álló város egy-egy apró, de gyors mozzanatát ábrázolják.
Remélem, kedves Olvasó, sikerült kedvem csinálnom Neked ahhoz, hogy kinyomulj a városba egy fényképezőgéppel, akár sötétben is (telefonnal is ér... :)).