
Zoli barátom, kollégám részt vehetett a Tetoválók Éjszakája nevű rendezvényen, és ott választhatott egy tetoválóművészt, aki ingyen és bérmentve egy szép tetkó boldog tulajdonosává teszi.
A tetoválást a bal alkarjára kapta.
Zolinak annyira megtetszett a rendezvény hangulata, de főként az ábra saját kezén, hogy elhatározta, ő is egyszer tetoválni fog.
Mi sem egyszerűbb, az ember előkapja a benne rejlő géniuszt. Zoli barátom nem az én pálcikaember szintemen mozgott a rajzolásban, volt hozzá tehetsége. Beiratkozott egy jobb agyféltekés rajztanfolyamra. Elkezdett döbbenetes rajzokat produkálni.
A történet szépen kerekedik, Zoli rengeteget gyakorol, a család pedig összedobott neki egy alap tetováló készletre a születésnapjára.
Tehetséges kollégám ma első kiállításmegnyitójára készül!
Tizennégy sokra hivatott "művészpalánta" rajzai lesznek kiállítva a Ganz Danubius Irodaházban (Bp. Váci út 184.), "Grafit harmóniák" címmel. (A kiállítás pontos helyét a bejegyzés alatt térképen is megjelöltem, ha a helyszínre kattintasz.) Ők, ha jól tudom, mindannyian Zoli oktatójának jobb agyféltekés tanfolyamain vettek részt.
A kiállítás megnyitója ma (2014. 08. 27.) 18 órakor kerül megrendezésre. Zoli barátom szeretettel vár mindenkit, akit érdekel a téma, vagy esetleg egy ilyen rajztanfolyam elvégzésén gondolkodnak.
A kiállítás záró időpontját nem tudom megmondani, de majd Zoltán kommentben megírja. :)








Érdekes a téma is, és jól sikerültek a fotók is!
VálaszTörlésHát, én bizony, ha csak a tizedét sejteném a Te portrés tudásodnak/tapasztalatodnak... Az nagyon szuper lenne. Ez csak egy próbálkozás, éppen ezért örülök, hogy pozitívan értékeled!
TörlésKöszönöm!
A kiállítás képei megtekinthetők, a helyszínen. Szeptember 10 - ig.
VálaszTörlésTekintsétek meg feltétlenül! Nagyon-nagyon érdemes!!!
TörlésOlvastam már erről a módszerről Tényleg elképesztő, hogy ilyen látványos eredményt lehet elérni! Nekem is nagyon tetszenek a fotók.
VálaszTörlésKöszönöm szépen!
TörlésValóban hihetetlen, nézd meg a kiállítást, ott többet láthatsz!
Feltétlenül megnézem!
Törlés