2017. október 31., kedd

Jártamban-keltemben

...avagy az elmúlt napok utcán elkapott pillanatainak rezüméje.
Érdekes színtér az utca, mert sokszor szembesülök valószerűtlen, groteszk látvánnyal, amelyeknek általában emberek a főszereplői, néha azonban emberek nélkül is látok olyasmit, ami tartalmazza a képi feszültségnek a csíráját, lehetőségét. Az más kérdés, hegy ezt az ellentmondást, ezt a feketét-fehéret, ezt a hideget-meleget, ezt a kicsit-nagyot, ezt a harmóniát-diszharmóniát, ezt a csendeset-hangosat nem igazán sikerül úgy levenni, ahogy elképzelem, vagy ahogy kellene.

A képeket nézve talán (remélem), érzékelhető, hogy mit is szeretnék mondani. Ebben az igen kellemetlen, esős időben is láttam azonban olyasmit, ami nem fotóztam le, mégis elgondolkodtatott. Apu partvisnyéllel tanította csemetéjét biciklizni, egy család pedig három gyerekkel legalább fél órán keresztül vette igénybe a hintákat a játszótéren. Persze, csak a három gyerek.
Amikor mindenki örül az otthon melegének, mert van már annyira ronda idő.
Persze, ha megfordítom az érmét, akkor egyértelmű, hogy senkire nem kellet várni, senkivel nem kellet osztozni a hintán. A bringával sem kellett kerülgetni senkit.
Talán igazuk van. Érdekes volt látni, hogy mit sem törődve az esővel, minden szereplő teljesen belefeledkezve a tevékenységbe, maximálisan örömét lelte abban amit csinált.

De van, amikor nem az ellentétek, hanem a párhuzamok, a hasonlóságok adják meg a fotónak azt a zamatát, ami az ember szemét, tekintetét megragadja. Vagy éppen a képi elemek ritmusa, esetleg egymáshoz való érdekes, kiegyensúlyozott viszonyuk.

Nos, az utca mindig kínál lehetőséget, látnivalót, csak meg kell találni.
Remélem, egyszer-kétszer nekem is sikerül majd, addig is néhány elhaló kísérlet az alábbiakban.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon jók! Külön-külön is, de így csokorba szedve jól rímelnek egymásra (hogy némi képzavarral is éljek).

    VálaszTörlés