2016. augusztus 25., csütörtök

Vérengzés a kertmoziban

Az utolsó széksor mögött, a gépház előtti hintán ültek, és elégedetten dörzsölték össze szárnyukat.
Kövér szúnyogok voltak, majd szétcsattantak az egészségtől. Amolyan nyaralóhelyi úri szúnyogok. Pedig az élet számukra sem volt tejfel.

Tudták, nemsokára hatalmas lakoma lesz!
Nem az első ilyen estéjük: vetítés lesz a kertmoziban, és mindig vannak felkészületlen, gondtalan nyaralók. Az ilyenekre vártak, és türelmetlenül zümmögtek a hinta korlátján.

Micsoda nyarak voltak azok! Az emberek, csodálatos rózsaszín bőrükkel, hatalmas csapatokban ültek, mulattak szinte minden ház kertjében, teraszán. Buliztak, beszélgettek, nem sokat törődtek ők azzal, hogy magukra fújkáljanak mindenféle büdös vackot, amiknek nagyon nem bírtuk a szagát. 
Maga volt a kánaán!
Csak le kellet ereszkedni, kicsapni a szipkát, és megnyitni a csapot. Szinte részegebbek voltunk a sok vértől, mint maga a donor! Sokszor előfordult, hogy a sok ivástól magatehetetlen, ostoba kétlábú még védekezni sem tudott. Mindegyikünk őket akarta!
Mire magukhoz tértek a nyomorultak, mi már a susnyásban húztuk a lóbőrt. Ők meg ordítva vakaróztak... Fajankók...

Később jobban és jobban kezdtek olyasmit csinálni, ami nekünk nagyon nem tetszett. Sokat permetezték magukat valami fojtogató cuccal, nem bírtuk, ilyenkor odébb kellett állni. Mindez odáig vezetett, hogy gyakran éhesen sunnyogtunk haza. Aztán egyre többen vesztünk oda. Nálunk sokkal nagyobb, irdatlan hangot kiadó műszúnyogokból mérgező anyagot permeteztek szét. Csak a légszívósabbja maradt meg. Például mi ketten... Na, nem mintha sztárolni akarnám magunkat.

Gyűltek, gyűltek a gyanútlan emberek a kertmoziban. Krimi volt műsoron. Elégedetten nézték a belépőt, és pattogatott kukoricát vásárló filmrajongókat, de még vártak, amíg igazán sötét lesz.

Azért már ez sem egyszerű. Az a gusztustalan vörös, ott a bejáratnál, minden belépőnek felajánlja a fojtogató cuccot. Szerencsére nem sokan kérnek. A másik, aki kaját, italt osztogat a vörössel, na, az meg pokrócot ad nekik! Hát, ennek rohadtul nem örülünk! Becsavarják magukat, mint a múmiák.
Nehéz, nehéz, rohadt nehéz az élet! Nem is élet már az ilyen...
Azok a régi szép idők...!

Szúnyog Szamanta és Szúnyog Szergej érezte, hogy felszökik bennük az adrenalin. Testük megfeszült, zümmögésük erősödött. Az előttük éppen leült fiatal srác már tekintgetett is hátrafelé. Majd rájön, gondolták...
Még egy utolsó szippantás a kertmozi friss levegőjéből, és máris levegőben suhantak leendő áldozataik felé!
Elsőként mindketten a lila inges srácot vették célba, a vér ízét szinte már szipkájukban érezték. Hosszú gatya, hosszú ujjú ing, ravasz, ravasz, gondolták.

De ők már régi motorosok voltak, nem jöttek zavarba.

- Nézd a nyakát, Szamanta! Olyan hosszú, mint egy zsiráfé! 
- Nekem sem kerüli ám el a figyelmemet a szabad bőrfelület, Szergej, nem először ültem a hintán!
- Támadááás!!

2 megjegyzés:

  1. Remek írás, nagyon tetszett. Nem gondoltál még publikálásra? A fotók meg önmagukért beszélnek, és eszembe jut, hogy milyen régen voltam ilyen vérengzésen. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Komolyabb publikálásra nem gondoltam. Viszont, itt a blogon megtörtént a publikálás, sok szeretettel várok bárkit. :)

      Törlés