2015. február 27., péntek

A korláton

- De szép idő van!
- Az ám! Mintha tavasz lenne.
- Mit várod annyira azt a tavaszt? Addig jó nekünk... Lassan megint megjelennek a magukat madárnak tituláló mindenféle vándorok, aztán tele a korlát... Csak azért, mert repülni tud, még nem madár...
- Mondtam már neked, menjünk vidékre! Csak a sült galambot várod mindig! Különben is, azt csiripelik, idén nagyon meleg lesz.
- Én meg mondtam már neked, öreg vagyok én már költözködni. Én már csak városi madár maradok... Itt mindig van kaja, nem úgy, mint vidéken. És jóval nyugisabb...
- Csak ülsz itt egész nap, mint tyúk a tojáson! Ezért vagy ilyen kövér! Szinte már repülni sem tudsz! Lassan már egy lusta városi galambnak is csak a hátsóját láthatod...
- Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű! Ki bucskázott le múlt héten a korlátról mert elaludt?
- Én legalább tudok aludni... Te, az ott nem a Gizi?
- Dehogynem! Már megint egyedül gubbaszt ott fent.
- Megmondtam én neki! Nem hallgatott rám...
- Ha rád hallgatnék, én is ott ülnék. Ezért kár vidékre költözni... Ha még ezt sem érted meg, buta vagy, mint egy liba.
- Attól, hogy valaki elrepül a városból, az esze még nem kellene, hogy elmenjen! Minden madár ismeri a maga fészkét.
- Ezek szerint mégsem... Nem csoda, hogy a sas lelotyózta. Vicces. Emlékszem, amikor hallottam... Egy, a földön talált kukoricaszemet vitt a sasnak a kopasz fa tetejére, mert tetszett neki a sas izmos, kigyúrt teste..., imponálni akart neki. A sas meg olyat vert a csőrével a szeme közé, hogy lebucskázott a fáról...
Azért sajnálom. Olyan magányosnak néz ki...
- Majd holnap odarepülünk hozzá. Meglátja a dagadt testedet, rögtön jobb kedve lesz.
De én mondom neked, van erre egy nagyon jó földi mondás, minden szava igaz: "A sas nem fog legyeket."

2 megjegyzés: