2014. december 30., kedd

Legkedvesebb fotóim 2014-ből II.

Tegnap láthattad, olvashattad, hogy melyek voltak kedvenc képeim a lassan elbúcsúzó esztendőben. Jobban mondva tegnap január és június, most pedig a maradék, július és december közötti időszak került, kerül terítékre.
Csapjunk is bele!

J Ú L I U S

Ha most igazi nyári, vidám fotókat szeretnél látni, olyan fagyinyalós, vízfröcskölős, bárányfelhős fajtából, akkor most csalódnod kell. Nyalás helyett szívtam. Úgy általánosságban. Na meg rengeteg port, és a fogamat... A lemenő nap fényét maximum az öreg szekrény oldalán és a kb. harminc éve festett falon láthattam - munka közben. A víz maximum akkor fröcsögött, amikor portól fekete ábrázatomat a kerti csapnál kényeztettem. Bárányfelhőt pedig akkor láttam, amikor a porvédő maszkot az égnek emeltem, és így a védőszemüveg mögött, fátyolos homályban erőlködő szemeim is a maszkkal együtt, vágyakozva emelkedtek az elhúzott tetőcserép irányába. Onnan mintha füttyszó hallatszott volna, az elúszó felhők között pedig mintha egy-egy üveg verejtékes sör is tovaszállt volna.
Július az új szerzeményünkben végzett folyamatos munka jegyében telt, az is a keményebb fajtából.
Az öreg ház lassan kitárulkozott, és megmutatta titkait. Erről akkoriban készült egy poszt.
Nem is tudnám hirtelen leírni, hogy a fenti képen látható tárgyak egykor élettel voltak tele, és mennyi mindent tudnának mesélni, ha beszédre tudnám őket kényszeríteni. de mesélnek így is. Csak meg kell őket hallgatni.

Ez férfimunka volt a javából! Még akkor is, ha a fehérnép egyáltalán nem kímélte magát.
A munka hevében, pihenésképpen készített néhány fotó egyike, legkedvencebbike.

A U G U S Z T U S
Augusztusi néhány képem közül kétségtelenül ez lett a legjobb. Rajta pedig a sajtó által divatossá avanzsált jelenség, a szuperhold. Ami pedig nem létezik, csak egy kitalált szuper kifejezés az emberek bolondítására, és figyelemfelkeltésre. Éljen a bulvár. Egyszerű telihold ez, kérem, csak mivel horizont közelben van, nagyobbnak látszik. Illúzió, optikai csalódás.
Szóval a fotón az augusztusra beharangozott "szuperhold" látható, ahogy előbukkan egy kispesti tömbház kéményei felett.
Augusztus másik választottja szintén egy fekete-fehér fotó. Az Üllői úton, egy nyitott kapun belépve ezt a tűzfalat pillantottam meg. Nagyon szépen sütötte a nap, az égbolttal és a ház többi, nap által kevésbé, vagy egyáltalán nem sütött falaival remek kontrasztot alkotott. Azonnal előkaptam éppen táskámban lapuló fényképezőgépemet, ez lett belőle. Tanulság: mindenhova érdemes benézni, soha nem tudhatod, mi tárul a szemed elé.

S Z E P T E M B E R
Zoli kollégámat már régóta fűztem egy fotózásra, mondtam neki mindig, hogy olyan fotogén arca van. Kezdetben semmi extrát nem gondoltam, egyszerű portréfotókat szerettem volna. Vagyis csak gyakorolni szerettem volna, ugyanis a fotózás legnehezebb ágába még nem nagyon kóstoltam bele. Aztán Zoli elment egy tanfolyamra, elkezdett rajzolni, és ez a téma aztán adta magát. Megbeszéltük, hogy rajzolás közben próbálom megörökíteni.
Kedvemért egy hatalmas Dave Gahan portréba kezdett bele, a képen éppen azon ügyködik.
Az idén rájöttem, hogy az esti, éjszakai fotózásban mennyi lehetőség rejlik. A májusi két fotó, a válogatás első részében, ugyancsak éjszaka készült.
Ezúttal nem készültem, de amikor elindultam otthonról, biztos ami biztos, a táskába dobtam a gépet is. A Magnum kiállításokra igyekeztem, a Mai Manó Házba és a Capa Központba. Mikor kiléptem, kótyagos voltam az élménytől. A világ legsikeresebb fotóit nézegettem, és elkészülésük történetét olvasgattam! Ekkor egy elmélyülten játszó anya-gyermek párosra lettem figyelmes. Olyannyira kizárták a külvilágot, hogy már nyúltam is a táskámba.
Ebből aztán egy maratoni fotózás lett, néhány órán keresztül, amíg haza nem értem. Poszt itt és itt.
A fenti kép közvetlenül a hazaérkezés előtt készült, a kispesti Europarknál, ahogy egy későn hazafelé igyekvő lány a kihalt parkolóban éppen áthalad a zebrán.

O K T Ó B E R
Októberben sikerült végre egy nagyot kirándulnom. A Gyermekvasút mentén indultam el, amely útvonalból egyszer már született egy egész jó bejegyzés. Gombákat próbáltam kiszúrni, az egy nagyon hálás téma tud lenni. Természetes fénnyel is gyakran egész jó képeket lehet csinálni. Ez a kis csoport volt a legrátermettebb az összes közül, bár sok nem volt. A többi gomba itt.

Ez a fotó ugyanazon a napon készült, mint a gombás. Elég hangulatos tud lenni, ahogy az a mini vasút rohangászik ott az erdőben. Minden alkalommal készenlétben álltam, ahogy a mozdony hangját meghallottam. Az egyik ilyen lehetőségnél úgy döntöttem, hogy nem a vonat elejét, hanem a végét próbálom meg elkapni, bár fogalmam sem volt, mire számítsak. Mi érdekes lehet egy vonat végén, hacsak nem Chuck Norris utazik az ütközőn?
Végül jó megérzés volt, a vonat hátsó ablakán kiábrándozó fej miatt rendkívül jó hangulatú, beszédes fotó született.

N O V E M B E R
Novemberben egy taknyos, párás reggelen sikerült végre a vágyott hatalmas pókháló is. Ebbe még Pók Paula is ezer örömmel beleköltözne. Egy pillanatra kisütött a nap és az erős ellenfény sok-sok apró csillogó cseppecskét varázsolt az egyébként vitán felül álló pók-mesterműre. A mélységélességet sikerült pont annyira eltalálnom, amennyire kellett. Sokáig döntésképtelen voltam, hogy az eredeti színes változatot, vagy a fekete-fehéret tartsam-e meg, végül egy hajszállal az utóbbi mellett döntöttem. Nem bántam meg.
Egy novemberi napon már annyira ki voltam készülve a folyamatos melótól, hogy úgy döntöttem ez az este az enyém lesz. Dolgozóból hazafelé kiugrottam a Deák téren a metróból, és rávetettem magam a forgalomra. A város lüktetését próbáltam meg valahogy nyakon csípni és a képeken visszaadni. A fenti fotó talán a sorozat legjobbja lett. Benne van a város rohanása, ritmusa, a kerékpáros magánya és kiszolgáltatottsága.

D E C E M B E R
És eljött az év vége, december, amikor kétszer volt lehetőségem fényképezőgépet fogni a kezemben. A színpompás giccs akkor készült egy elég reménytelen gyáli csavargás alkalmával, amikor már úgy látszott, gyakorlatilag értékelhető kép nélkül térek haza. A gyáli tavon temérdek sirály tanyázott, és mintegy búcsúzóul egy részük felröppent. A nap korongja partner volt ebben. A kijelzőn meglátva az eredményt, rögtön Hitchcock neve jutott eszembe (Madarak).
Ez az utolsó pedig végképp értékelhetetlen, bár hangulatos. Mivel más nem volt, ezért ezzel a népligeti fotóval zárom a 2014-es kalandozásomat.

A következő évben azért szeretnék egy kicsit rákapcsolni, tanulni, fejlődni. Talán keresek egy jó fotóklubot. Jó lenne a portréfotózást is megtanulni, vele együtt a vaku rendes használatát is, szépen bánni a fényekkel. Talán 2015-ben több időm lesz minderre.

Szeretném Neked megköszönni minden látogatásod, ahányszor csak rákattintottál a cerezovilaga.hu-ra. Köszönöm a figyelmedet, az érdeklődésedet és ha volt és le is írtad, a véleményedet is.
Sikerekben gazdag, nagyon boldog új évet kívánok Neked, amihez a lehetőség mindig ott van Benned!
Csak észre kell venni.

BÚÉK!!!

3 megjegyzés:

  1. Gratulálok az új házhoz! Jó érzés a saját kezed nyomát látni a lakásodban. Megér sokmindent, talán még a kevesebb fotózást is. Így is remek képek sikerültek az idén is. Gratulálok hozzá!

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. Hogyne érné meg! Más szemmel néz rá az ember, ha a saját keze munkája. Ilyenkor természetesen a hobbi háttérbe szorul.
      Nagyon köszönöm!! :)

      Törlés