2014. április 29., kedd

Az öreg lift meséi


Szombaton az Indás pajtikkal megfordultunk néhány budapesti házban, amelyek az idén voltak 100 évesek. Számomra nagy élmény ez a hétvége, mert szeretem a régi tárgyakat, amelyek már önmagukban tiszteletet érdemelnek. Nekem még vasárnap is sikerült 1-2 házat megnéznem.
Jártunk padlásokon, tetőn, pincében. Tapasztalataimat majd legközelebb próbálom megfogalmazni, és tartogatok még egy kedves történetet is. Az első képeket az idei Budapest100 rendezvényről itt láthatod.
Ilyenkor az ember olyan házakba juthat be, ahová máskor kevés eséllyel. Ha mégis, rövid úton megtalál a "ház szeme", hogy miért fényképezel itt. Ezen a két napon senki nem akar a kijelölt házakból kipaterolni, sőt!
Most inkább Budára fókuszáltunk, ott sikerült olyan programot összeállítani Zoli barátomnak, amelyeket gyorsabban járhattunk végig. A végére hagytunk volna két házat a pesti oldalon, de azokra már nem maradt idő.

Láttunk macskákat, kutyákat, falon egeret. Megriasztottunk pincében csótány-, padláson pók családokat. Láttunk porfelhőn áttörő fénynyalábokat, agyafúrt árnyjátékokat.
Láttunk egész házat betöltő éles fényeket és lépcsőforduló sarkában megbújó ijedt, apró fényeket. Láttunk házőrző virágot és érdeklődő libákat. Láttunk kilógó lábakat és láttunk háztetőn, kémények oldalában fotózkodókat.
Láttunk éles lépcsőfordulókat, nyikorgó lifteket. Láttunk öreg porolókat, piros bicikliket, rozsdás lakatokat. Láttunk pattogzó festéket, repedt ablakokat. Láttunk simára koptatott lépcsőket, magas plafonokat. Láttunk vaskorlátokat, téglafalakat. Láttunk tetőtéri álomlakást és szuterén garzont.


Láttunk poros székeket, hordókat, szánkókat. Pincében dolgozókat. Láttunk álarcokat, létrákat, kapaszkodókat. Láttunk öreg lábtörlőket, sárguló csengőket. Láttunk zöld kukákat és sárga csöveket. Láttunk fényforrásokat, sötét sarkokat, csendes padlásokat.
Láttunk titokzatos ikszeket, felismerhetetlen jeleket. Láttunk könyveket, öreg fényképeket.
Láttunk csendet.

Hallottunk kedves szavakat és dobogó szíveket.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszenek! Irigykedem rendesen...Erre a rendezvényre már régen szeretnék,de mindig a képeitek után döbbenek rá,hogy megint lemaradtam...Tényleg...hol hirdetik meg???? Kedvenceim,a lépcsőházi korlátok,a liftes,és a körfolyosó is lehet szép....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Marcsi!
      Jövőre gyere velünk!:) Mindig áprilisban van.

      Törlés
  2. Remek részletek, nagyon jó fotók!

    VálaszTörlés
  3. És itt vannak a fotók! Mindegyik nagyon tetszik. Kedvelem ahogy bemutatod, kiemeled a részleteket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm!:)
      Szeretem az apró részleteket.:)

      Törlés
  4. Ügyes vagy..mint mindig..vannak kedves részletek..de én maradok a vidéknél..:) hisz tudod..a fotók zseniálisak..az ablakpárkányon levő virág bizonyitja..hogy ott is laknak érző ,szépetszeretőlelkek..<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, hogy vannak, laknak.:)
      És az öreg házaknak is van "lelkük", akár egy fának.
      Köszönöm!:)

      Törlés
  5. Ez is nagyon jól sikerült, remekül ragadod meg a részleteket, olyan életszagú minden fotó!

    VálaszTörlés