Erdei átkelőhely

Szerettem volna már egy erdei sétát. Ott valóban egyedül vagyok, főleg ilyen hidegben.
A hétvégén lehetőség adódott rá, így már a reggeli kékóra tisztulása a Gerecsében talált. Néhány futón kívül senkivel nem találkoztam. Vagyis csak majdnem, de erről később.
Iszonyat hideg volt. A cél elsősorban a séta volt, de persze a fényképezőgépet nem hagyhattam otthon. Az idei első havacskának különösen örültem. A kezem pillanatok alatt lefagyott, így elég körülményes volt a géppel babrálni.
Még ebben az átmeneti időszakban, a viszonylag unalmas erdőben is olyan érdekes dolgokat láttam, amikért megérte ilyen korán kelnem. Bár még egyszer sem bántam meg a korai ébresztőt, ha azt előre eldöntöttem. Kora reggel csak a napszakra jellemző hangulat és látvány uralkodik. Megéri!
Megpróbáltam ezekből néhányat megörökíteni a jégvirágos lencsén keresztül.

Éppen egy hosszú, szélesebb úton ballagtam visszafelé, amikor a szemem sarkából mozgást véltem felfedezni. Zajt is hallottam, a csendes erdőben ez nem volt nehéz. Ahogy felkaptam a fejem, egy őz suhant át az úton, tőlem kb. kétszáz méterre.
Elég mérges voltam, mert odalett a pillanat. Az egészben az volt a legdühítőbb, hogy minden adott volt ahhoz, hogy a kijelzőn is viszontláthassam őz komát. A gép a nyakamban lógott, ráadásul a tele is rajta volt. Ahogy ezen tűnődtem, egy újabb őz szaladt át előttem.
Akkor már hangosan anyáztam, úgysem hallotta senki. Maximum a két állat.
Úgy voltam vele, mit lehet tudni, elhelyezkedtem, a gépet félig az arcomhoz emelve vártam.
Csak néhány pillanatig.
Két újabb őz lépett ki a fák közül. Megláttak, megálltak az úton, szemeztünk. Néhányat exponáltam, amíg el nem tűntek.
Egy másodperc múlva egy újabb társuk követte az első négyet. Majd még egy, és még egy, és még egy.
Ügy haladtak át az úton, mintha zöld lámpát kaptak volna. Egymás után, fegyelmezetten.
Nagyjából, ha jól számoltam izgalmamban, kb. tizenöten voltak.
A zárat sokszor elkattintottam, de értékelhető kép csak néhány született.
Ha egyetlen éles fotót sem sikerült volna csinálnom, akkor is ez lett volna egyik legemlékezetesebb élményem a természetben (természettől)!
Ezzel a fura ajándékkal a terisznyámban, örömmel tértem vissza a városba...