2013. december 28., szombat

Egy kis visszatekintés - avagy kedvenceim 2013-ból


Ilyenkor, év végén sokan végiggondolják a mögöttük álló időszakot, rengeteg válogatást, best of-ot, évértékelést lehet látni mindenütt. Így van ez rendjén, hiszen az egy esztendő egy szép kerek naptári intervallum, benne minden évszakkal, igazságosan. Sokan szembenéznek fogadalmaikkal, amiket az év első napján ígértek maguknak.

Én fogadalmat nem tettem, nincs mivel számot vetnem, de a 2013. év eseményeit én is visszapörgettem. Rengeteg minden történt velem, de mivel ez egy fotóblog, a személyes dolgaimmal nem traktállak Téged. Maradjunk annyiban, sok klassz dologra tudok visszaemlékezni, de volt olyan is, amiről lemondtam volna.

De maradjunk a fotózásnál.
Ez volt az első teljes évem, hogy DSLR géppel járom az utcákat, mezőket, tereket, erdőket. A lehetőségek olyan mértékben kitágultak a kompakt géphez viszonyítva, amire én sem számítottam.
Ez év márciusában elindítottam ezt a blogot. Régóta szerettem volna egy kicsit tartalmasabb módon közzétenni közzétehető képeimet, amikor úgy tartja kedvem (időm), egy kis írással színesítve. Az ötlet maximálisan bevált, nagyon élvezem a blogolásnak ezt a módját, legalább annyira, mint magát a fényképezést. Hogy Neked mi erről a véleményed, az már más kérdés.

Úgy döntöttem, én is visszapörgetem az óévben készített, delete gombtól megmenekült fotóimat, és ezt Veled is megosztom. A mostani részében januártól júniusig, a következő posztban pedig júliustól decemberig készült képekből válogattam, mégpedig minden hónapból kettőt.
Komolytalan visszapillantásra számíts, ezek a fotók egyszerűen csak kedvenceim valamiért, korántsem jó fotókról van szó. A fotózások rengeteg élménnyel ajándékoztak meg, én nyilván más szemmel nézek ezekre a képekre, mint Te (érzelmi töltés). De ha van véleményed, és azt hajlandó vagy közzé is tenni, annak nagyon örülnék.

J A N U Á R


A kép egy indás fotósétán készült Csepelen, a komp kezelője munka közben. A munka, ugye, mint tudjuk, nemesít. Gyakran eszembe jut, hogy a fizikai dolgozók sokszor mennyire nehezen keresik meg a kenyerüket.  Csepelre ez különösen igaz. Ő egy igazi "nemes".

Szintén egy fotóséta alkalmával sikerült ezt a magányosan bandukoló embert megörökíteni Esztergomban. Mi azon a napon tudtunk elindulni a Duna parti városba, amikor olyan ítéletidő volt, hogy buszok sem jártak. Nem adtuk fel, így hát mentünk vonattal. A visszajutás Budapestre még ennél is viszontagságosabb volt, de megérte. Nekem Esztergom hatványozottan kedves hely, hiszen itt voltam négy évig kollégista. Imádom ezt a várost, ami egy gyönyörű időszakra emlékeztet.

F E B R U Á R

Egy februári vasárnap este, amikor vidékről visszaérkeztünk a fővárosba, olyan szépen esett a hó, hogy nem bírtam ellenállni. Tettem egy sétát a városban, szépséges volt. Több szívemnek kedves fotó is pihen a gépen ebben a mappában, nehéz is volt a választás. Csak javasolni tudom a téli fényképezést, megéri!

A képhez tartozó rövid történetet itt olvashatod, illetve további képeket láthatsz erről a fantasztikus tihanyi fotósétáról. Ez az alkalom megerősített abban, hogy imádom a havat fényképezni.:)

M Á R C I U S

Március elején úgy tűnt, az évszaknak megfelelő időjárás menetrendszerűen megérkezik. Aztán nem így lett. A tél pontosan nemzeti ünnepünkre időzített még egy bombát, ami hatalmasat szólt. Ausztriában jobban hallották a robbanás dörejét, mint a Belügyminisztériumban... Így hát sokan átültek egy másik autóba, ha már az ítéletidőben útnak indultak.
A kép a kihalt és tanácstalan Keleti pályaudvaron készült.

Tervben volt már egy zsidó temető felkeresése, amit leginkább kíváncsiságom táplált. Márciusban ennek is eljött az ideje. A Kozma utcai izraelita temetőben döbbenetes látványban volt részem, sok érdekes, számomra ismeretlen szokással találkoztam. Íme, az ott készült fotók egyike, amelyeket két posztban tettem közzé annak idején, itt és itt.

Á P R I L I S

Áprilisban természetesen végre eljött a tavasz. A kemény tél után nagyon élveztem a megújuló természet minden rezdülését.

Egy kisebb Indás csapattal nekilódultunk a Budapest 100 elnevezésű rendezvénynek (bővebben itt, itt és itt), amely Budapesten, az adott évben 100 esztendős, a programhoz csatlakozó épületekben kínált programokat, látogatási lehetőséget. Maximálisan kihasználtuk a lehetőséget, sok helyre eljutottunk. A fotó az Egyetem téri templom egy hangulatos részletét örökíti meg. A gyertyáknak végleg leáldozott...:)

M Á J U S


Ha május 1., akkor Tabán. Idén sem csalódtam a nagyszerű hangulatú tabáni rockbuliban. Minden korosztály megtalálta a lehetőséget, hogy jól érezze magát.

A májusi remek idő láttán fogtam magam, és célba vettem egy hatalmas rétet, hogy tegyek egy próbát a makrózás útvesztőjében.  A képeket egy Raynox makró előtét lencsével készítettem, és elégedett voltam vele. Mindenkinek bátran ajánlom. Rengeteg apró virág és rovarféle fogadott, én pedig pofátlanul kihasználtam, hogy nem csak én élveztem a tavaszt.:)

J Ú N I U S

Május végére, június elejére ismét rendkívül hidegre fordult az idő, természetesen mi ebben az időszakban foglaltunk szállást Tihanyban. A meleg ruhánk kevésnek bizonyult, ahogy a száraz is, mert többször sz.rrá áztunk. A szálláson a szomszéd szobából csentünk plusz takarót, de egy fűtőtestnek jobban örültünk volna.
Ez azonban nem akadályozott meg minket a hosszú sétákban, így fedeztük fel Tihany kevésbé ismert oldalát (belső tavait, vulkanikus hegyeit, barátlakásait). 

És végül egy budapesti fotó, amely egy barátságtalan, felhős, szeles napon készült 125 másodperces záridővel. A száguldó felhők megmozgatták a fantáziámat, ez lett belőle.

Legközelebb jövök az év második felével, bízom benne, hogy akkor is meglátogatsz.

6 megjegyzés:

  1. Ez a hidas, még mindig kedvenc nálam. A kislány a hintával, a Egyetem téri templomról készült fotó és a februári kékórás a következő 3.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó olvasni egy elfogulatlan véleményt, köszönöm!

      Törlés
  2. Jaj, de jó volt elrévedni ezeken a felvételeken, történeteken.Ne kelljen sokat várni a folytatásra :) .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Erzsike, nagyon örülök, hogy el tudtál időzni egy kicsit rajtuk.
      Nem kell sokat várni.:)

      Törlés
  3. Boldog Új évet kivánok..és a Tihanyi Juniusi kép áll a legközelebb hozzám!..Szeretés van!..<3

    VálaszTörlés