2013. augusztus 29., csütörtök

Valamikori Töttöskál

Egyik bringás utunkról korábban érkeztünk vissza, mit csináljunk, tanakodtunk. Végül is azt "tanakodtuk" ki, hogy minden jó most, ami nem ülés. Így hát egy nem túl hosszú sétára szavaztunk. Vendéglátónk ajánlotta nekünk ezt a helyet, és még azt is megsúgta, hogy itt bizony filmforgatás is volt. Igencsak meglepődtünk, mikor kiderült, hogy az "Állítsátok meg Terézanyut" film egyik jelenetét forgatták ezen a szent helyen. Ó, hát akkor itt nagy emberek is jártak... Valóban, a helyszín meg a romantika kézenfogva járnak...

"A Káli-medence megannyi szépsége között igazi gyöngyszem a töttöskáli templomrom. Szentbékkállától nem messze, a Fekete-hegy oldalában találunk a festők ecsetjére kívánkozó romocskára.

Sajnos történetéről nem tudunk sokat. Forrásaink szerint 1290-ben vagy 1296-ban említik először a falut Thwtheus néven. 1338-ban a Theutheus, 1380-ban Teutuskal, 1488-ban pedig Thythews név kerül elő. Az elnevezés Kál része nyilván a Kál horkára és családjára utal. Az ő nemzetségük több környékbeli település névadójaként is szerepel, például: Örskál (ma Kővágóörs), Szentvidkál, Szentbékkálla, Mindszentkálla, Köveskál, Sóstókál (valószínűleg azonos Sásdikállal) és Kerekikál. A Töttös is személynévi eredetű, valószínűleg a növényi "tő" szó egy továbbképzett alakja.

Maga a rom XII-XIII. századi, azaz Árpád-kori lehet. Egyik forrásunk szerint találtak a rom körül egy XI. századi, egyenes pengéjű kardot, amelyt ma a Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek. 
Bár a rom területe elég elhanyagolt, a falmaradványok és a környező kilátás a Káli-medencére egyedülálló. Mi felkerestük a töttöskáli romot 2009-ben és 2012-ben is. Nehéz betelni vele. Nem csoda, hogy megihlette a magyar filmalkotókat is."

Forrás: http://balatoniromok.blogspot.hu/2013/03/tottoskali-templomrom-szentbekkalla.html

Már az odavezető út is klassz volt. (Itt még a nap is máshogy süt...) Hosszan mentünk a végeláthatatlan szőlőtőkék mellett, így most testközelből csodálhattuk meg a szirénát és a pezsgőbontást. Hát, az illetőt vagy a seregélyek rabolták el harsány röhögés mellett vagy a szomszédja ütötte agyon. Nem kellemes hallgatni... Bár arrafelé is mindenki egy hajóban evez...

[caption id="attachment_1192" align="alignnone" width="768"] Exposure time 1/1600 s
Aperture 3.2
Focal length 50.00 mm
ISO 100
Metering mode Spot[/caption]

[caption id="attachment_1193" align="alignnone" width="768"] Exposure time 1/500 s
Aperture 5.0
Focal length 50.00 mm
ISO 100
Metering mode Spot[/caption]

A rom valóban elhanyagolt, sajnos valószínűleg több egér látogatja, mint turista. De a lefelé battyogó nap barátságosabb képet festett róla.

[caption id="attachment_1194" align="alignnone" width="768"] Exposure time 1/250 s
Aperture 10
Focal length 25.00 mm
ISO 100
Metering mode Spot[/caption]

[caption id="attachment_1195" align="alignnone" width="768"] Exposure time 1/125 s
Aperture 10
Focal length 39.00 mm
ISO 100
Metering mode Spot[/caption]

[caption id="attachment_1196" align="alignnone" width="768"] Exposure time 1/200 s
Aperture 10
Focal length 29.00 mm
ISO 100
Metering mode Spot[/caption]

És ott, a háttérben már látható a cuki kis sárga présház...., és.... tádáámmmm:

[caption id="attachment_1199" align="alignnone" width="768"] Exposure time 1/200 s
Aperture 10
Focal length 46.00 mm
ISO 100
Metering mode Spot[/caption]

[caption id="attachment_1198" align="alignnone" width="768"] Exposure time 1/200 s
Aperture 10
Focal length 37.00 mm
ISO 100
Metering mode Spot[/caption]

[caption id="attachment_1197" align="alignnone" width="768"] Exposure time 1/200 s
Aperture 10
Focal length 26.00 mm
ISO 100
Metering mode Spot[/caption]

Ugye, itt aztán lehet szerelem szálait szövögetni?

A film linkjét nem akarom ide beilleszteni, de a jútyúbon bárki megnézheti, a film végén van a jelenet (sármos férfi kaszál, csinos, fiatal nő a fűnyíróját emelgeti...)

Lassan romantikától túlfűtve visszafelé indultunk, hogy megetessük a két éhes macskát(na meg magunkat is), akiket szálláshelyünk udvarán találtunk szanaszét heverve, mikor megérkeztünk. Hamar rájöttek(a macska nem csak vicces állat, de okos is), hogy megjött az élelemforrás, gyorsan szólunk a haveroknak is. Kaja megoldva egy időre.

[caption id="attachment_1200" align="alignnone" width="768"] Exposure time 1/800 s
Aperture 3.2
Focal length 50.00 mm
ISO 100
Metering mode Spot[/caption]

[caption id="attachment_1201" align="alignnone" width="768"] Exposure time 1/1250 s
Aperture 3.2
Focal length 50.00 mm
ISO 100
Metering mode Spot[/caption]

- cerezo -

3 megjegyzés:

  1. Cséfalvay Katalin2013. augusztus 29. 11:19

    Szeretem az ilyen romantikus, kidűlt-bedűlt hangulatú utakat, tájakat.

    VálaszTörlés
  2. […] napos pihenésünkről Szentbékkálláról, az ő kőtengeréről először és másodszor, a szívdöglesztő présházról, Mindszentkálláról és […]

    VálaszTörlés